Híres skótok - Skóciai Szent Margit

A skóciai Edinburgh központjától úgy 15 mérföldnyire található az ősi Dunfermline apátsági templom. Súlyos falai, az ágaskodó kolostorromok jelzik az egykori egyházi és királyi központ színhelyét. Ezek tövében, a romok árnyékában szépen kerített évszázados sírkert húzódik. Köztük néhány súlyos kőlap magyar vonatkozású. Skóciai Szent Margit emlékét őrzik, akit éppen 750 éve, 1251-ben avatott szentté IV. Ince pápa. A skótok ország-építő királynőjének ereiben minden jel szerint Árpád-házi vér is csörgedezett és Baranyában született, nevelkedett. A "...cum terra Britanorum de Nadasd" sorokat tartalmazó birtoklevél az Angliába menekült hercegek területét határozta meg. Ennek alapján következtetnek a történészek arra, hogy a 
Mecseknádasdhoz közeli Réka vára volt szálláshelyük központja. A napjainkban fellobbanó viták ellenére neves hazai és külföldi történetírók állítják ezt, és Szent István unokájaként említik. Hogyan is került Margit Skóciába? A dán invázió által Angliából elűzött és Magyarországon befogadott Edmund és Edward hercegek kalandos úton érkeztek Magyarországra. A magyar udvar a szokásos vendégszeretettel fogadta az elűzötteket. Edward herceg Szent István király leányával, Agathával kötött házasságot. Az ő házasságukból született Margit, Krisztina és Edgar. Visszatérve Angliába, a trónviszályok újra erősödtek, Edward rövidesen meghalt, Margit pedig Skóciába érkezett. Minden jel szerint magyar lovagokkal, akikre mint ősökre máig hivatkoznak egyes skót családok. Edgar lemondott trónigényéről, Krisztina a dél-angliai Ramsey apátság kolostorának főnöknője lett, s ott is fejezte be életét. Margitot III. Malcolm király fogadta Skóciában, az ifjú hercegnő némi tartózkodás után a jóval idősebb uralkodó felesége lett. Házasságukból hat fiú és két leány született. Kegyes élete, bölcsessége a skót nép tudatában máig él, így az étkezések utáni "Szent Margit-áldás", a házi szövés, a sokszínű tartan is az ő nevéhez kapcsolódik. Skóciában máig nagy kultusszal övezik a térítő, a szegényeket és betegeket gyámolító királynő személyét. Ennek példája a skót nép hálája Dunfermline peremén: a nevét viselő modern kórház, amely halálának 900. évfordulóján épült. A közeli fővárosban, Edinburghban a várkápolna Margit nevét viseli, ő tekint le a betérőkre a színes üvegablakról is. A vár történeti kiállításán a skót királyok sorában kivételes nőalakként szerepel Margit. Férje oldalán látható, ahol a magyar Szent Korona képe is feltűnik. Jelkép értékű, hogy az angol várromboló hódítások idején az említett kis kápolnához a katonák egyetlen ujjal sem nyúltak. E várból szállították le a szent királynő holttestét 1093. november 16-án, mindössze három nappal férje és elsőszülött fia halála után, akik csatában vesztették életüket.

Híres skótok - Rob Roy

A leghíresebb MacGregor kétségtelenül Robert, azaz Rob Roy (1671–1734), igen sokoldalú személyiség volt, kiváló katona és harcos, a kardforgatás mestere. Tizennyolc évesen már apja oldalán küzdött William of Orange seregei ellen. Rob kiváló üzletember hírében állt, ami bizonyítja az is, hogy rájött, sokkal több pénz van a jószágok biztonságának őrzésében, mintsem azok hajtásában.Vagyis, mondhatjuk úgy, hogy védelmi pénzt szedett a környékbeli nyájak és gulyák tulajdonosaitól. 1689 és 1711 között nem is csinált mást, mint otthon ült és számolgatta a befolyó pénzt, játszott a gyermekeivel és boldoggá tette a feleségét. Rob szerette a gyermekeit, kemény harcos jelleme ellenére lágyszívű, gyengéd, szerető családapa volt. A Rob Roy legenda alapja a Robert és Montrose herceg között kialakult viszály. Rob igyekezett fejleszteni kis vállalkozását, és a jószágainak számát is gyarapítani szerette volna, ezért némi kölcsönért fordult Montrose-hoz, aki habozás nélkül adott is neki. Igen ám, csak Rob egyik alkalmazottja megszökött a kölcsönkapott ezer fonttal és kiderült, hogy ezért Rob visszaadni nem tudja a kölcsönt, sikkasztással és lopással vádolták meg. Ahogyan azt a családi hagyomány már mutatja, törvényen kívüli lett és kénytelen volt bujdokolni. Bosszúból elhajtotta Montrose jószágait és mindenkit igyekezett ellene hangolni. 

1715-ben összehívta a MacGregor klán tagjait és az angolok ellen vezette őket, számos sikeres csatát megvívva. Többször próbálták tőrbe csalni, de Rob Roy-nak is kivételesen nagy rutinja volt abban, hogy előre megneszelje a bajt. Kétszer ugyan sikerült elkapni és lecsukni, de mindkétszer megszökött fogságából. Évekkel később Rob inkább a békés életet választotta és bocsánatot kért a királytól, amit meg is kapott. 1734-ben hunyt el, nem holmi csatában, hősiesen küzdve, hanem csöndben, ágyban, párnák közt. Sírja ma is zarándokhely a Balquhidder-ben található templomkertben. Némileg ironikus, hogy Rob Roy édesanyja maga is Campbell volt, és amikor William of Orange újra bevezette a szankciókat a MacGregorok ellen, Robert maga is Campbellként mutatkozott be, míg az őt rendszeresen támogató és bújtató Argyll hercegénél tartózkodott. Tehát a heves és neves MacGregornak, a klán büszkeségének ereiben voltaképpen az ősi ellenség vére is kering.

Híres skótok - MacGregor klán

A MacGregor klán, vagy ahogyan őket nevezik „a köd gyermekei” egyike a skót történelem leghíresebb és legősibb családjának. Harcoltak együtt Robert the Bruce oldalán Bannockburn vérrel áztatott mezején, elhivatottságuk, hazaszeretetük és bátorságuk pedig örökre beírta magát a skót felföld történelemkönyvébe. A legendák és krónikák szerint pont határtalan bátorságuk és elszántságuk az oka évszázados hányattatásuknak és ellenségeskedésüknek a nagy riválisokkal, a Campbell klán tagjaival. II. Dávid király, Bruce fia volt, aki az első botrányos döntést meghozta a MacGregorok ellen. A klán székhelyét és területeit, Glenorchy-t odaajándékozta a Campbelleknek. Ekkor, 1400 táján a MacGregorokat kiutálták és kénytelenek voltak átköltözni Glenstrae-be. De ez csak a bajok kezdete volt.

 A Campbell klán tagjai és vezetői mesterien használták ki a jog adta lehetőségeket az ellenségeikkel szemben. Akiknek szemet vetettek a földjére, nyomban tönkretették, ezt jól mutatja és bizonyítja a MacDonald klán esete is. A Campbell klán bevett módszere az volt, hogy valamilyen agresszióba, konfliktusba keverte, hajszolta áldozatát, aki ellen azután a jog teljes erejével lépett fel. A MacGregorok temperamentumát, hirtelen haragját ismerve ez velük szemben nem volt különösebben nehéz. Addig provokálták őket, míg „balhé” nem kerekedett, azután ezt kihasználva 1502-ben szépen meg is fosztották őket Glenlyonban lévő területeiktől. 
1589-ben azután a heves MacGregor klán meggyilkolta a királyi erdészt, ez pedig az akkori törvények szerint felért a király megtámadásával és a korona meggyalázásával. A klán ellen ekkor hozták meg az úgynevezett „tűzzel és karddal” rendeletet, amely kimondta, hogy büntetendő a MacGregor család bármelyik tagjával üzletelni és nekik szállást, menedéket nyújtani. 

A következő kétszáz évben újabb, ehhez hasonló rendeletek születtek, a klán egyszerűen nem tudott kimászni a bajból. 1603-ban újabb büntetést mértek a MacGregorokra. Miután némi viszálykodás után a klán csapdába csalta és lemészárolta a Colquhounokat, törvénybe iktatták, hogy bárki, aki a MacGregor klán valamelyik tagjával találkozik, mindenféle büntetés és lelkiismeret furdalás nélkül megkínozhatja, kirabolhatja, megverheti, de még meg is ölheti. 

A klán összes tagja ki lett tiltva a templomokból, nem tarthattak egyházi esküvőt, temetést, de még egyházi közösséget sem szervezhettek. Mai szóval élve kiközösítették őket, mégpedig igen durva szankciókkal. Ezalatt Argyll Earl-je, a Campbell klán feje is vérszemet kapott, elérkezettnek látta az időt arra, hogy végleg leszámoljon ellenségeivel. Előbb biztonságot és nyugodt megélhetést ajánlott nekik Glenstrae-ben, majd pedig egyszerűen felakasztatta szerencsétleneket. A mészárlás az egész skót felföld társadalmát megrázta, a hegylakók azonnal egységbe kovácsolódtak és együtt léptek fel a Campbellek ellen. 

 

Bár a MacGregorok kénytelenek voltak törvényen kívüliekként élni, identitásukat sohasem vesztették el. Sohasem tagadták meg önmagukat és nevüket, pedig gyakran jobban jártak volna. Harcoltak a királyért – azért a királyért, aki kiközösítette őket – bár lehet, hogy csak azért, mert a másik oldalon Montrose mellett a Campbell klán fogott fegyvert. 1661-ben eltörölték a MacGregorok ellen hozott határozatokat, úgy tűnt végleg. De nem. Amint William of Orange és alattvalói hatalomhoz jutottak, nyomban megújították a rendeleteket. Ezt tudván nem csoda, hogy a MacGregorok bőszen támogatták a jakobita mozgalmat, mely Orange ellen lázadozott. A törvénybe iktatott szankciókat csak 1774-ben törölték el teljesen, de így is több mint kétszáz évig kellett ezeknek megfelelően élniük, illetve bujdokolniuk.

Híres skótok - William Wallace

A skót hős születési dátumát nem tudni pontosan, annyi bizonyos, hogy valamikor 1270 környékén látta meg a napvilágot, feltehetően az ayshire-i Ellerslie környékén.
William termetét tekintve is igazi hősnek született. Majd két méter magas, izmos, vállas férfi volt. Ez abban az időben ritkaság számba ment, az átlagos testmagasság ugyanis alig érte el a száznyolcvan centimétert.
1286-ban III. Sándor váratlanul meghalt egy lovasbalesetben. Miután a király utód nélkül hunyt el, egyetlen rokona, még életben lévő unokája, - a mindössze négy éves Margit lett az örökös. A skóciai kormányzók éppen ezért gyámokat neveztek ki Margit mellé, míg el nem éri a megfelelő életkort. Időközben minden idők legaljasabb és legvérszomjasabb királya került az angol trónra, I. Edward személyében. A Nyakiglábnak csúfolt uralkodó hamar egyezkedni kezdett a gyámokkal, hogyha fia majd elveszi Margitot, akkor Skócia független marad. Minden szép és jó lett volna, ha szegény Margit nem hal meg váratlanul, s a skótok végképp uralkodó nélkül maradtak, Nyakigláb is vérszemet kapott, akárcsak a klánok és földbirtokosok többsége.

 Az abszolút káosz idejében egy kisebb, de annál véresebb összetűzésben angol katonák megölték William édesapját. Az elkeseredett fiú előbb bosszút esküszik, majd haragja fokozatosan addig duzzad, hogy egész Skócia felszabadítására készül. Az angolok gyors, alig öt hónapos hadjárat után leigázták őket, ám hogy Edward király még nagyobbat rúghasson a skótokba, a Scone koronázó kövét, a Végzet Kövét is elvitette korábbi helyéről és Westminsterbe szállítatta. Skócia kormányzását angolokra bízta. Az ország déli részében igen nagy káosz uralkodott, a helyiek gyakran fellázadtak az angol katonák ellen. Egy ilyen konfliktusban William Wallace is részt vett, és bosszút állva korábbi sérelmein, saját kezével végzett ki néhány angol katonát. Wallace tehát Edward ellensége lett, törvényen kívüli, akit üldözni kell. Tettéért egy földalatti börtönbe vetették, ám a helyiek megmentették a haláltól és meggyógyították sebeit. Felépülése után saját sereget toborzott, amely gyorsan terjedő hírnevének köszönhetően nem volt nehéz.

Wallace hirtelen és gyors csapásai meggyengítették az angolokat, mégis a Stirling mellett vívott csatája tette legendás hírűvé. 1297. Szeptember 11-én William és társa, Sir Andrew de Moray a stirlingi vár mellett csaptak össze a többszörös túlerőben lévő angol hadsereggel. Nyakigláb katonái először azt gondolták, hogy a maroknyi skót csapat, látván az ő fölényüket elszalad. Mindez azonban csak csel volt. Ahhoz, hogy az angolok elérhessék a skótok állásait, át kellett hajtaniuk egy igen keskeny hídon a River Forth-nál. Wallace-ék itt várták be őket és kímélet nélkül lekaszabolták mind az ötezer angolt. Ez a csata nemcsak Wallace-nak és követőinek elszántságát bizonyította, de azt is, hogy William amellett, hogy kiváló harcos, tévedhetetlen stratéga is. A siker és a győzelem azonban nem tartott sokáig. Nyakigláb több mint kilencvenezer fős seregével harcra hívta Falkirk mezején a skót lázadókat. A kilencszeres túlerő és a jobb technikai felszerelés eleve eldöntötte a csata sorsát. A nagy hatótávolságú nyilak gyorsan megtizedelték a skót sereget. Majd tízezer bátor skót hazafi lelte halálát. A rettenthetetlen skót hős bálványa leomlott, sikerei a múltba vesztek. Több mint hét éven keresztül nem is lehetett tudni Wallace-ről semmit. William ereje és elhivatottsága azonban még mindig veszélyt jelentett Anglia számára. 1305. augusztus 5-én egy skót lovag – az angol király híve – tőrbe csalta Wallace-t Glasgow-tól nem messze. William-et Londonba hurcolták, ahol hosszasan vallatták, ám ő nem akart hűségesküt tenni Edward királynak. 

Augusztus 23-án kegyetlen körülmények közt kivégezték, majd holttestét négy darabba vágták. Fejét elrettentésül a London Bridge-re függesztették ki, jobb karját a Newcastle-upon-Tyne hídra, bal karját Berwickben, jobb lábát Perth-ben, bal lábát pedig Aberdeen-ben akasztották ki. A király úgy gondolta, hogy ezzel végképp megtöri a skótok ellenállását. Rosszul hitte. Kegyetlenkedése még azokban is haragot szított, akik addig békésen tűrték az angolok elnyomását. A felbőszült nép Robert the Bruce mögé sorakozott és legyőzve az angolokat, királlyá koronázták.

Még több vár és kastély...

Valamikor több mint 2000 vár volt Skóciában, azonban ezek nagy hányadát csak a történelmi feljegyzésekből ismerjük. Az ország minden részén megtalálhatók voltak, bár a lakótornyok inkább az angol határ mentén terjedtek el, míg a reneszánsz épületek legszebb példányai az északkeleti vidéken találhatók.

Az első skót várakat a 11. és a 12. század során kezdték el építeni normann hatásra. Ezeket a földvárakat azután 1200 körül váltották fel a kőből épült erődítmények. A 14. század végére a hatalmas, függönyfalas építmények helyét átvették a sokkal egyszerűbb lakótornyok, a kevésbé félelmetes védművekkel rendelkező függőleges kiterjedésű lakóépületek. 

Ez a függőleges építkezési mód egészen a 17. század végéig népszerű volt a skót földtulajdonosi réteg körében, ekkor azonban kezdtek megjelenni az országban a klasszicista építészet első megnyilvánulásai. A 18. század végén újjáéledt a középkori építészet és ismét vár-jellegű házakat kezdtek építeni. 

Ezek a „várak” már nélkülözték a komoly védelmi képességeket, mégis egyszerre hordozták magukon a várak és lakótornyok építészeti stílusát és a dekoratív külső megjelenést. 

Rengeteg oldalt megtölthetnék még itt az összes fellelhető skóciai várról, várromról és kastélyról, de hogy jusson másra is hely, most befejezésül csokorba kötök néhányat, képekkel illusztrálva.

Edinburgh Castle

A vulkáni eredetű sziklacsúcson magasodó Edinburgh-i vár egy ősi erődítmény, amelynek égboltra rajzolódó sziluettje a város legtöbb pontjáról látható. A helyén már az időszámításunk előtti 9. században is éltek emberek. I. Dávid király uralkodása, azaz a 12. század óta bizonyítottan királyi vár állt itt, és a hely uralkodói rezidencia maradt egészen az angol és a skót korona 1603-as egyesítéséig. Lévén a Skót Királyság egyik legfontosabb erőssége, az edinburgh-i vár számtalan történelmi konfliktus részese volt a 14. századi skót függetlenségi háborúktól az 1745-ös jakobita felkelésig terjedő időszakban. Egynéhány alkalommal ostromolták, hol sikeresen, hol eredménytelenül. A 17. század végétől katonai támaszponttá vált és egy nagy laktanya is helyet kapott benne. Műemléki jelentőségét a 19. században ismerték fel, azóta több jelentős újjáépítési szakaszon ment át.

Edinburgh és a vár legöregebb épülete a kis Szent Margit-kápolna. Egyike annak a nagyon kevés 12. századi épületnek, melyek a skót várakban fennmaradtak. Az 1124–1153 között uralkodó I. Dávid király korából származik, aki a királyi család magánkápolnájaként építette és anyjának, az 1093-ban meghalt, magyar születésű Skóciai Szent Margitnak ajánlotta. A kápolna túlélte az 1314-es ostromot, mikor a vár védműveit mind lerombolták, kibírta azt is, hogy a 16. századtól lőport tároltak benne. „Újrafelfedezése” 1845-ben történt meg, az azt követő néhány évben felújították.

Dunvegan Castle

Skye-sziget, az egyik leghíresebb skót klán, a valóban létezett és létező MacLeodok földje, a Dunvegan Kastély pedig a klán ősi székhelye. A több mint 800 éves kastély folyamatosan lakott volt, jelenleg az ország egyik leglátogatottabb történelmi emlékhelye. Még a Japán császári pár is ellátogatott ide. A kastély a történelmi korok stílusait mind magán viseli, furcsa egyvelegét alkotva. Az 1933-ban múzeummá alakított többszintes épület termeiben John MacLeod, a MacLeod klán jelenlegi vezére őrzi családja kincseit, így például a Flairy Flag-et, melynek szó szerinti fordítása tündéri zászló. Ezt Lain, a 4. klánvezér kapta búcsúajándékként feleségétől, aki a legenda szerint tündér volt. A zászló misztikus erővel bír, mely megvédi a klánt. A MacLeod-ok közt ugyan nem élt Connor, vagy Duncan nevű „Hegylakó", ám a klánok egymás közti keveredésének következtében volt Duncan keresztnevű férfi a klánban, csak épp nem egyenes ági MacLeod.

A hatalmas festményekkel díszített szobákban régi fegyverek és ruhák is helyet kaptak. A földszinti helyiségek egyikében - a börtöncella mellett - hangulatos filmen mutatják be a régmúlt dicsőségét, a klán tetteit, és a sziget természeti kincseit. A várudvarból csodálatos kilátás nyílik a tengerre, a távolabbi hegyekre, és a szép várkertre, melyben természetes vízesés táplálja a különleges fákat, virágokat.

Culzean Castle

A Culzean-kastély egy Ayrshire tengerparti, sziklatetőre épült, páratlan kilátást nyújtó, romantikus, 18. századi épület, Maybole település közelében. Az „L”-alakú kastély David Kennedy, Cassilis 10. grófja megrendelésére épült. Ő utasította a híres építészt, Robert Adamot, hogy alakítson át egy meglévő, impozáns épületet egy elegáns kastéllyá. Az építkezés több szakaszban zajlott 1777. és 1792. között. A kastélyt 500 hektáros gyönyörű park veszi körül. Jelenleg részben látogatható a park is, és az épület is. A fő attrakció az üvegtetejű ovális lépcsőház az épület középpontjában, és az ebből nyíló, félkör alakú, tengerre néző szalon. Itt található egy kiállítás Eisenhower tábornokról, aki a Kennedy klántól élethosszig tartó használatot kapott a kastély egy részére, háborús érdemei elismeréseként.

A parkban hagyományőrző íjászversenyeket rendeznek, melyekre a látogatók is nevezhetnek.
1987 óta a kastély képe díszíti a Royal Bank of Scotland által kiadott ötfontos bankjegy hátoldalát. A kastély alatt tengervíz vájta barlangok találhatók, melyek jelenleg el vannak zárva a látogatók elöl. Tervezik, hogy ezeket múzeummá alakítják.

Urquhart Castle

Urquhart vára Loch Ness mellett, az A82-es főút mentén, szintén Fort William és Inverness között található, ahogy Eilean Donan is. Bár manapság teljesen romos állapotban van, a középkori Skócia egyik legnagyobb erőssége volt. Maradványaiban is lenyűgöző, előkelően terpeszkedik el a dombtetőn, folyamatosan szemmel tartva a tavat.
A vár története Szent Kolumba idejében kezdődhetett, a 6. században, mikor valószínűleg a kastély elődje, egy megerősített település állt a ma látható romok helyén. Pontosan nem tudni, de feljegyzések bizonyítják egy vár létezését ezen a helyen. A területet 1229-ben a Durward családnak adományozták, így valószínűleg ők voltak a vár építői. Az egészen bizonyos, hogy 1296-ban létezett az erődítmény, ugyanis ekkor foglalta el I. Eduárd angol király. 1509-ben ajándékként jutott a Grantok birtokába és tulajdonukban maradt egészen 1912-ig. Ezen időszak alatt többször is elfoglalták a várat. 1545-ben a McDonaldsok, majd 1692-ben szinte teljesen lerombolták III. Vilmos angol király csapatai, akik a jakobita erők ellen védték a várat. Az utasítás úgy szólt, hogy a vár nem válhat jakobita erősséggé. A feladat teljesült, a várat nem építették újjá, romokban maradt. A helyiek a kövek egy részét építőanyagnak hordták el, ami megmaradt, azt pedig a természet bomlasztotta tovább.

A vár, fallal körülvett része egy fekvő nyolcasra hasonlít, amely északkelet - délnyugat irányba van tájolva és a Loch Ness partján áll. A főkapu a szárazföld felőli oldalon van, a falak középső, keskeny szakaszának közelében. Van egy sokkal kisebb kapu is a tavi oldalon, a főkapuval átellenben. A vár egészen közel volt a vízhez, így az egyfajta természetes akadályt is jelentett. A szárazföldi oldalon sáncárkot ástak, melyen keresztül felvonóhíd vezetett a főkapuhoz. A belső udvar legnagyobb fennmaradt része az északkeleti szakasz, mely egészen közel van a vízhez. Itt található az ötszintes lakótorony és egy magasra felhúzott várfal. A torony délnyugati oldalát egy vihar ledöntötte a 18. században, de a megmaradt részek elérhetők egy csigalépcső segítségével, amelyet a torony sarkába építettek. Bár egyetlen felső szint sem maradt épen, a támasztó gerendák helyei láthatók a kőfalban, illusztrálva a kor építészeti módszerét. A torony mellett áll a nagyterem, a konyha, különböző gazdasági helyiségek és egy kápolna, többnyire romokban.

A vár jelenleg a National Trust for Scotland (Skót Nemzetei Vagyon) tulajdonában van , és harmadik legnagyobb forgalmú emlékhelye, ahol a skót törvények értelmében esküvőket is tartanak.

Balmoral Castle

A Balmoral kastély Aberdeenshire megyében, a Dee folyó mentén található. Az udvarházat eredetileg Sir William Drummond építette otthonául 1390-ben. A birtok korábban II. Róbert skót király tulajdonában volt, de a 15. században Alexander Gordon, Huntly harmadik őrgrófja vásárolta meg. A család kezén maradt egészen 1662-ig, mikor eladták a Farquharson klánnak. A balmorali Farquharsonok a jakobiták szimpatizánsai voltak, James Farquharson részt vett az 1715-ös, majd az 1745-ös felkelésben is, 1756-ban pedig megsebesült a falkirki csatában. Birtokait elkobozták és a család egy másik ágának tulajdonába adták. Ők 1798-ban adták tovább Fife második őrgrófjának, tőle 1830-ban Aberdeen 3. őrgrófja szerezte meg, aki komoly átalakításokat végeztetett a régi épületen.

Balmoral manapság királyi tartózkodási helyként a legismertebb, mivel itt található II. Erzsébet királynő és férje, Fülöp, Edinburgh hercege nyári rezidenciája. Királyi lakhelyként 1848-ban kezdődött a története, mikor a házat kibérelte Viktória királynő és Albert herceg. Nagyon elégedettek voltak a hellyel, így 1852-ben alig több, mint 30 000 fontért megvették a birtokot. A herceg azonnal tervezgetni kezdte a meglévő 15. századi kastély bővítését, valamint egy új, nagyobb, a királyi családhoz illő kastély építését. A részben Albert herceg által tervezett új kastély a régitől körülbelül 100 méterre épült és 1856-ra fejezték be. Ezt követően a régi épületet lebontották. Már az új balmorali kastélyban született Battenbergi Viktória Eugénia spanyol királyné, Viktória unokája.