A skót nyelv

A kelta nyelvek összefoglaló elnevezés az indoeurópai nyelvcsalád nyugati ágát alkotó, nem germán és nem itáliai nyelvekre, amelyek feltételezhetően egy, az itáliai alapnyelvvel közeli rokon indoeurópai nyelvjárásból (kelta ősnyelv vagy alapnyelv) váltak le. A kelta alapnyelv valószínűleg Közép-Európában, az ókori kelták őshazájában alakult ki az i. e. 1. évezred elején. Az első ismert, bizonyíthatóan kelta kultúra a Duna felső folyása mentén és attól északra volt. A legrégebbi írott forrásból ismert kelta nyelv a leponti, amely mára utód nélkül kihalt. Mára csak öt kelta nyelvet (ír, skót gael, walesi, cornwalli és breton) beszélnek, és ezek is veszélyben vannak a Brit-szigeteken beszélt angol és a Bretagne-ban beszélt francia nemzeti nyelvek hatása miatt. Ezek az ún. szigeti kelta nyelvek, amelyek a középkorban (5. század körül) alakulhattak ki egy közös ősből. A ma beszélt kelta nyelvek mind hangtanilag, mind alaktanilag a felismerhetetlenségig eltávolodtak egykori ősüktől, hangzásukban is inkább a nyugati germán nyelvekre emlékeztetnek. Az ókelta nyelvek a ránk maradt dokumentumok alapján még nagyon közeli rokonai voltak a latinnak, egyes források szerint még kölcsönös érthetőség is fennállt közöttük.

I. u. 500 körül az írek elkezdték meghódítani a mai Skóciát és az ott élő pikteket. Így alakult ki a skót gael nyelv, amely aztán két ágra szakadt: felföldi és alföldi ágra. A kettő közül az alföldi skót kihalt, valójában nem igazán tudjuk, mennyire különbözött a felfölditől. A nyelvet angolul gyakran Scottish Gaelic, Scots gaelic vagy Gàidhlig formában említik. Jelenleg mintegy százezren beszélik. A skót szavak többsége kelta eredetű. Sok szót vettek át a latinból, az ógörögből, főleg a vallás miatt, az óskandinávból, és a héberből. Hasonlóan a többi indoeurópai nyelvhez, a modern dolgokra a görögből és latinból vett szavakat használja, de gael átírásban. 

Ennek ellenére az anyanyelvi beszélők gyakran angol szavakkal helyettesítenek még olyan kifejezéseket is, amikre van tökéletes skót változat is. Például az igék mögé egyszerűen odarakják a skót képzőket. Másfelől megközelítve a skót nyelv hatással volt az angolra is, főleg a sztenderd angolra. Skót jövevényszavak az angolban: whisky, slogan, brogue, jilt, clan, strontium, trousers, ahogy néhány földrajzi kifejezés is átkerült, mint ben (beinn), glen (gleann) és loch.

Nincs, de mégis van: a Skót Font

Skóciai kirándulásunk alkalmával egy igen érdekes dologra lettem figyelmes. Mint mindenki más, én is vásárolgattam szuveníreket. Egy ilyen alkalommal meglepődve láttam, hogy egy teljesen más kinézetű bankjegyet kapok vissza. A fiam, - aki akkor ott élt -, megnyugtatott, hogy nem hamisítvány, nyugodtan tegyem csak el. Mivel érdekelt, hogy mi is van e mögött, az internetet hívtam segítségül, és valahogy nem lepődtem már meg azon, hogy a skótok itt is megpróbálnak „kilógni” és identitásukat a bankjegyekben is megmutatják.

Ma nem létezik különálló skót font, de Skócia három legnagyobb zsíróbankja, a Royal Bank of Scotland, a Bank of Scotland és a Clydesdale Bank ad ki bankjegyeket belföldi használatra. Ezek időnként az Egyesült Királyság más részeiben is felbukkannak, leggyakrabban azonban csak Skóciában használatosak, és értékük megegyezik a font sterlingével. Az Egyesült Királyság területén kívül ezeket a bankjegyeket nem fogadják el. A skót bankok a bankjegykibocsátást csak 100%-os fedezettel tehetik, tehát a Bank of England bankjegyeiből a saját kibocsátásúval azonos mennyiséget kell tartalékolniuk, azaz nincs jegybankpénz-teremtési képességük.

Ezeknek a bankjegyeknek a kibocsátását az angol bankrendszer specialitása teszi lehetővé, mivel a bankjegykibocsátás az Egyesült Királyságban nem monopólium. 2007-ben az év bankjegye a Bank of Scotland által kibocsátott 50 fontos lett, amelyen a Falkirki Vízikerék látható.

A skótduda

Az első írásos feljegyzés, amely dudát említ, még a Krisztus utáni kor első száz évéből származik. A legenda szerint már Néró császár is megpróbált játszani egy korabeli dudán, hogy milyen sikerrel, arról nincs hír.A dudák többféle változatban és formában is léteznek, a világ számos országában, így Skócián kívül Írországban, Oroszországban, Finnországban, Németországban, Franciaországban és spanyol honban is. Alapjaikban nem nagyon különböznek, mégis a különbség szakértő szemmel könnyen felismerhető. Kétségtelen, hogy a skóciai dudák a leghíresebbek, különösen úgy, hogy a Bagpipe mára Skócia egyik jelképévé vált. A legendák szerint az eredeti dudákat még a római légiók, a hódító hadjáratok idején vitték át a Brit-szigetekre, más feljegyzések szerint viszont sokkal inkább Írország volt a kiindulópont. Nem tudni, hogy melyik változat igaz, lehet akár mindkettő. Van olyan felvetés is, hogy a skótok maguk fejlesztették ki a bagpipe-okat, de ez természetesen a legvalószínűtlenebb. A legtöbb szakértő és kutató a római változatra szavaz. Azt azonban nem lehet elvitatni, hogy amikor Európa minden nagyobb monarchiájának udvarán dudák szóltak, az ősi skót szerkezet, a felföldi klánok által kifejlesztett great pipe lett világhíres. A skótok háborúban és békében is csak fújták, fújták, míg aztán ez lett végül nemzeti hangszerük. A skótdudák hangja kétségtelenül egybeforrt a háborús sikolyokkal, hiszen a skótok a dudák dallamaival hergelték fel magukat, abból nyertek bátorságot és lelkesítést. A dudák hangját hat mérföldről is lehetett már hallani, jó körülmények között akár tízről is.Érdekes, hogy manapság egyre inkább újra reneszánszát éli a hangszer, köszönhetően a populáris műfajoknak, melyek beépítették zenéikbe. Hevia: Busindre Reel

Szoknyás férfiak - A Kilt

A highland dress, vagyis a hegylakók ruházata a legerőteljesebb, legjellemzőbb, legromantikusabb és leghatásosabb szimbóluma Skóciának. Nessie, a vörös haj és a whisky a nyomába sem ér. Ki ne tudná, hogy Skóciában még a pasik is szoknyában járnak, ráadásul a kilt alatt elméletileg nem hordanak semmit, csak úgy à la nature rántják magukra a nemzeti viseletet. Egy ősi mondás szerint „egy skót férfi szoknyában, másfél férfit tesz ki”. És ebben van is valami. Fura, de férfiasabb szoknyában lenni, mint egy kopott farmerben. Sokkal hatásosabb külsőt kölcsönöz viselőjének a kockás ruhadarab, mint bármi más.A kilt eredetileg egy végtelenül egyszerű ruhadarabnak számított. A tartan egyetlen szövetdarab, amelynek szélessége körülbelül 2 yard (1 yard = 0,914 méter), míg hosszúsága 4–6 yard kellett hogy legyen. Felhelyezése is igen egyszerű. Egy korabeli leírás szerint: „helyezzük a bőrövünket a földre, majd a szövetet fektessük rá hosszanti irányban. Ezt módszeresen hajtogassuk össze a közepén, mindenkinek méretétől függően az öv fölött addig, amíg mindkét végén ugyanakkora rész lóg ki, és kellően fedi a test első részét. Ráfektetve az övre, hajtsuk össze, míg a végek átfedik egymást. Kössük körbe az övet, és addig engedjük le a széleket, amíg a férfiasságot kellően eltakarja, mondjuk térdhajlatig. A szövetet vessük át a jobb vállunkon, és rögzítsük egy brossal, kitűzővel”. A ruházatnak számos előnye volt a felföldi klímán és terepen. A kényelmi szempont is lényeges volt, hiszen igen könnyen lehetett benne mozogni, futni, hegyet mászni. Szövetéből adódóan meleg volt és a váll mögé hajtott rész pedig egy esetleges esőben még köpenyként is szolgált. Sokkal praktikusabb volt egy nadrágnál, ami kényelmetlenné tette volna a hétköznapokat a felföldeken, esténként pedig, amit általában a szabadban töltöttek, kis takaróként, pokrócként is használhatták. A feljegyzések szerint az akkor használt szőtt gyapjú még szilárd vízálló képességekkel is bírt. Ha elkapta a zivatar az embert, a kilt még hamarabb megszáradt mint a highlanderek loboncos haja. Hétköznapi viseletre egy rakott kiltet használtak, ünnepi alkalmakkor pedig a klán hivatalos kiltjét, már amennyiben az adott családnak volt ilyen. A hagyományos és mindennapi kabát vagy zakó, illetve kising is kiegészítette a kiltviseletet, előbbiek gyapjúszövet vagy háziszőttesből készülnek. A sporran, amit legszívesebben bőrszütyőnek mondanék magyarul, szintén fontos kiegészítője a kiltnek. Ez egy amolyan, bőrből való erszényféle, amely mindennapi használatra készült. A csinosan szőrös vádlikat hosszú, vastag harisnya, illetve zokni védi. Nappali használatra fehér vagy zabszínű (bézs) dukál. A harisnyakötő kis szalagok igen divatosak lettek, színük lehet piros, zöld, vagy katonakék. A Balmoral bonnet, azaz a balmoral sapka az egyik legsikeresebb fejfedő. Leginkább egy tengerészsapkához tudnám hasonlítani. Színe általában sötétkék, -zöld vagy -barna, tetején néha piros pompon is látható. A sapka oldalán gyakran viselnek ezüstözött kitűzőt. Ezek mindegyike az adott klánhoz való tartozásra utal.
Manapság a kilt inkább turistacsalogató látványosság lett. Ünnepségeken és nemzeti napokon azonban, aki csak teheti, szoknyát húz. A highland dress viselése korábban sem csak a felföldi régiókra volt jellemző, így manapság sem csak ezeken a tájakon hordják. Még a lowlanderek, az alföldiek is, akik a történelemben mindig többségben voltak az északiakkal szemben, tisztelettel tudomásul vették és elfogadták az egyébként általuk olykor megvetett és „barbárnak” tartott öltözködési szokást. Ma már boldog-boldogtalan, akinek ereiben egyetlen csepp skót vér is csörgedez, büszkén viseli a kiltet és a tartant. Ugyanúgy magukra öltik a népi viseletet, mint korábban felföldi testvéreik. Ha ezt üknagyapáik látnák, bizonyára hüledeznének a látványtól. Az ősök ugyanis felfoghatatlannak és megmagyarázhatatlannak tartanák, hogy egy alföldi szoknyát viseljen.

Fővárosa: Edinburgh

Skócia fővárosa, sokak szerint Európa egyik legszebb városa. Tény, hogy kevés városban tapasztalhatjuk az emberi alkotás és a természeti adottságok ilyen páratlan ötvöződését, mint Edinburghban. Szerencsés körülmény, hogy a sok háborúskodás közepette viszonylag épségben maradt, megkímélte a II. világháború is. Edinburgh az Egyesült Királyság egyik fő turisztikai látványossága, hozzávetőlegesen 13 millió látogatót vonz évente, és ezzel London után a második a sorban.

Edinburgh a Dél-skót-felföld keleti partján található, a Forth folyó deltatorkolatának déli részén. A vulkanikus eredetű területen elterülő várost 626-ban alapította Northumbriai Edvin, és a 15. században lett Skócia fővárosa. A híres Edinburgh-i Egyetemnek köszönhetően a felvilágosodás korának egyik központjává vált. A történelem során számos esetben volt csaták színtere; kifosztották, egy része tűzvészben megsemmisült, de lakói kiemelt figyelmet fordítanak történelmi hagyatékuk megőrzésére, környezetük ápolására olyannyira, hogy 1995-ben az Óvárost és az Újvárost az UNESCO a Világörökség részévé választotta. A különleges természeti adottságú, kedvező fekvésű, történelmi nevezetességekben és látnivalókban bővelkedő város gazdasága főleg a turizmusra és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatóiparra épül. Edinburgh élénk kulturális életének gerincét a szinte egész évben folyamatosan zajló fesztiválok adják, melyek közül kiemelkedik a minden év augusztusában megrendezett Edinburgh-i Fesztivál és az ehhez szervesen kapcsolódó The Fringe, ami a világ legnagyobb nemzetközi művészeti fesztiválja. A fesztiváleseményeken kívül a kulturális létesítmények sokasága kínálja programjait. Az UNESCO 2004-ben, a világon elsőként, Edinburgh-nak adományozta a City of Literature (Az Irodalom Városa) díjat.

Éghajlata

Skócia éghajlata mérsékelt, óceáni és igen változékony. Az Atlanti-óceán Golf-áramlata melegítő hatást fejt ki, emiatt a hasonló szélességi fokon elhelyezkedő más területekhez képest (mint Oslo vagy Moszkva) sokkal enyhébb a tél, de a nyár hűvösebb és nedvesebb. A hőmérséklet általában alacsonyabb, mint a Brit-szigeten. Az Egyesült Királyságban a legalacsonyabb hőmérsékletet, -27,2 °C-ot, Skóciában mérték: a Grampian-hegységben. Az alföldeken a téli legmagasabb átlaghőmérséklet 6 °C, a nyári maximum átlag 18 °C. legmagasabb hőmérsékletet, 32,9 °C-ot Greycrookban mérték.
Általában véve Skócia nyugati része melegebb a keletinél, az óceáni áramlatok, illetve az Északi-tenger hidegebb felszíni hőmérsékletének hatására. Tiree a Belső-Hebridákon az ország egyik legnapsütöttebb helye: 1975-ben 300 napfényes napot számoltak. Skócia a csapadék megoszlását tekintve sem egységes. A legnedvesebb részben, a nyugati felföldeken az évi csapadékmennyiség meghaladja a 3000 millimétert. Az alföldek nagy része viszont kevesebb csapadékot kap 800 milliméternél. Az alföldeken nem általános az erős hóesés, a magasabban fekvő helyeken azonban gyakoribb. Braemarban például átlagosan 59 a havas napok száma egy évben, a part menti területeken azonban kevesebb, mint 10.

Tájegységei

Skócia - misztikus borzongás fut végig az ember gerincén, ha meghallja ezt a szót. Sötét várak és kísértetkastélyok tűnnek elő a szürke ködből. Csillogó mélykék tavak várakoznak sztoikus nyugalomban. A távolban skót dudák siránkozó-zümmögő hangja hallatszik. Naplemente idején fénykoncertbe kezd az ég. Közben halkan a háttérben, letűnt idők hullámai verdesik a szél-tépte skót partokat. Ez Skócia, egyszerre képzelet és valóság, maga a költészet... Itt nem baj, ha esik az eső, mert ez is hozzá tartozik a tájhoz. A whisky íze, a pubok forró hangulata, a várak hűvös folyosói éppúgy hozzátartoznak ehhez a tájhoz, mint a kristálytiszta levegő vagy a beszippantott tengerillat. Az ország vad, megszelídítetlen és gyönyörű.
Skóciát általában három tájegységre osztják. Az első a határvidék vagy más néven Dél-felföld, szélesen elterülő legelőkkel, enyhén lankás dombokkal. A második a Középső-alföld, Skócia leggazdagabb, de kevésbé látványos tája, ahol a lakosságának négyötöde lakik. A harmadik a Skót-felföld. A táj itt különlegesen szép, lápvidékek és vad hegyek, sebes hegyi patakok és csöndes tavak, keskeny öblök, alacsonyan ülő felhők, esők és ködök világa.
Fenn az Orkney-szigeteknél az Atlanti-óceán felől érkező szél korbácsolja folyamatosan a hullámokat, melyek egyfolytában ostromolják a parti sziklákat. A skót partokat a kéregmozgások, a jégkorszak és a tenger az idők során csipkézett szigetvilággá szabdalta. Négy fő csoportja: a skót partok előtt fekszenek a Belső-Hebridák, tőlük északnyugatra a Minch-csatorna által elválasztva a Külső-Hebridák. Skócia északi partjainál az Orkney-szigetek (összesen 67 sziget együttese) küzdenek az örökké ostromló hullámokkal, még északabbra pedig a Shetland-szigetek (ez összesen 100 szigetet jelent) ködös, viharos szirtjei tartoznak Skóciához.

Történelmük dióhéjban

A skót nemzet kialakulásának történetét a hatodik és tizennegyedik század közötti időre teszik a kutatók, amikor is számos különböző népcsoport keveredett, létrehozva a pure scot, vagyis a tisztán skót nemzetet. Természetesen, mint ahogy színmagyarság sem létezik, így nem beszélhetünk kristálytiszta skót nemzetről sem. A korai skótok gaelic (másnéven gael) nyelvet beszélő emberek voltak, akik áthajózva Írországból megszállták a nyugati partszakaszokat. Az eredeti lakosokat akkoriban pict-eknek hívták, mivel nyelvezetük képi, képszerű, azaz „pictorial” volt. Ez a népcsoport idővel teljesen eltűnt a történelemből, szabályosan nyomuk veszett. Mindez annak tudható be, hogy a különböző népcsoportok idővel keveredni kezdtek, keresztházasságok jöttek létre, amit a kolonizáció is elősegített. Ez idő alatt a skandináv viking harcosok megszállták a messzi északi területeket, a nyugati partokat és a part menti szigeteket. Gondolom, belátták, hogy a világ egyik legszebb vidékére csöppentek, ezért nem is vesződtek sokat a további kalandozással, szépen letelepedtek az elfoglalt régiókban. Ezalatt délen, a strathclyde-i briton elnevezésű népcsoport (egy wales-i származású nemzet) és a korai szászok szintén szépen letáboroztak. Az első, igen kezdetleges tengerentúli kereskedelem beindulásával, és hódító Vilmos 1066-os angliai inváziójának köszönhetően, normann származású szerencsevadászok jelentek meg Skóciában. A keveredés genetikailag is nyomon követhető. A mai skótok közt több típus különböztethető meg. Így például a koromfekete hajú, kék szemű gael-ek, azaz a felvidéki skótok. De ott vannak a hosszú lábú, vörös hajú vikingek, a félrevezetően törékeny szászok, a gótikus arcvonású normannok és a szívós, zömök kis kelták. A nemzeti életérzés a színes összetételtől függetlenül erős, még a későbbi időkben, nagy tömegben érkező bevándorlók is beolvadtak a mai skótok közé. Apró adalék, hogy a feljegyzések szerint korábban a népesség alig érte el a százezret, ma meg mondanom sem kell, hogy több millióan élnek Skóciában.
Robert Bruce skót király idejében, még jobban fellángolt a nemzeti összetartozás. Ez gondolom a filmből és William Wallace történetéből kiderül. Bruce, aki magát a normannok leszármazottjának tekintette, vér szerinti rokona volt az angol királynak. Hosszú huzavona után gondolkodás nélkül nekiment az elnyomó, gonosz angol birodalomnak, és visszaverte az inváziót 1314-ben. A korábban is meglévő, törzsi csoportokon, vagyis a klánokon alapuló nemzet ekkor kovácsolódott igazán erős egységes néppé. Az egységben azonban nagyon sokan pontosan tudták, hogy kivel és miért harcolnak. A szabadságért? Nem igazán. Fontosabb volt tartozni valahová, tartozni valakikhez, érezni az egymással való törődést és azt, hogy ők maguk birtokolnak valamit, ami jelen esetben a föld volt. Hozzá kell tenni azt is, hogy minden szenvedés és harag ellenére a brit birodalomból a skótok húzták a legtöbb hasznot. Elég csak a gazdagodó kereskedőkre, kalandorokra és a karolinai, virginiai és new englandi gyarmatosítókra gondolni. Az már vitathatóbb, hogy ezzel szemben a késői tizennyolcadik és tizenkilencedik században miért kezdődött meg egy igen határozott populáció-leépítés a skót felföldeken, amely később nagy hatással volt az új világra. Azonban erre is van válasz. Az 1745-ös, sikeres jakobita fellendülés miatt az ősi kisgazdálkodás a skót felföldeken nem volt már kifizetődő, s így piacképes sem, de annál veszélyesebb volt az ottaniak harci kedve miatt. Az egyre szegényedő felföldiek ugyanis nehezen tudtak uralkodni heves vérmérsékletükön, ami időzített bombaként ketyegett akkoriban. Éppen ezért a felföldieket kitelepítették lakóhelyükről, és máshová költöztették, sokan közülük pedig emigráltak.

Kik is a skótok?

A skót nép – sok rosszindulatú hiedelemmel ellentétben – nem mogorva és nem indokolatlanul heves patrióta, azt azonban kár tagadni, hogy rajonganak hazájukért, amit meg tudok érteni. Azt még nem sikerült kiderítenem, hogy pusztán a turizmus sikeressége érdekében kedvesek minden külföldivel, vagy valóban ilyen közvetlenek, de én nem tapasztaltam egyetlen alkalommal sem, a viccekben szereplő skót mentalitást.
A legtöbb embernek a skótokról ugyanis elsőként a Kilt, azaz a skót szoknya, illetve a zsugori skótokról szóló viccek ugranak be. A skótok fösvénységét a mai statisztikák nem támasztják alá, hiszen Nagy Britannián belül egy főre számítva a skótok adakoznak a legtöbbet, de természetesen, mint minden nemzetkarakterisztikának, ennek is van alapja.
A skótok hosszú évszázadokon át Európa legszegényebb népei közé tartoztak, akik ráadásul állandó függetlenségi harcokban álltak az elnyomó angolokkal szemben. A szegénység sok generációt megtanított a takarékosságra. A puritán, pazarlástól mentes életvitelt erősítette a 16. századtól terjedő kálvinizmus is. A skótok fösvénysége azonban a feljegyzésekben először csak a 18. század közepén kerül elő. Ez idő tájt egyre több felemelkedni vágyó skót indul Londonba, ahol az angolok nem kis bosszúságára sok skót tudós, művész, kereskedő, vállalkozó komoly sikereket ért el. Ezt már nem lehetett szó nélkül hagyni: az angolok munkáját elvevő skótok ellen egyes politikai mozgalmak rágalmazási hadjáratba kezdtek, és a skótokat gyakran vádolták meg korrupcióval és kapzsisággal. Az irigységet táplálta az a tény is, hogy a kor leggazdagabb üzletemberei szintén skótok, mégpedig glasgow-i dohánykereskedők voltak.
A skót név egyébként a rómaiaktól származik, akik „scotti”-nak hívták őket, és mivel nem tudni, hogy a korai ősök magukat hogyan nevezték, ez maradt fenn a történelem sodrában. Scotland (Skócia) nem jelent mást, mint a scot-ok földje. A scot-ok voltak pedig azok, akik az ötödik század környékén végül települést alkottak a mostani brit-szigetek északi régióiban. A feljegyzések szerint a skótok eleinte nem skótul, hanem írül beszéltek. A skót nyelvet, mint az indoeurópai nyelvcsoport tagját, csak később jegyezték fel.

Alapadatok

Terület: 78 772 km2 (30 414 négyzetmérföld)
Népesség: 5,2 millió fő
Főváros: Edinburgh (népesség: 420 000)
Népcsoportok: kelták, angolszászok
Nyelv: angol, gael
Vallás: Presbiteriánus Skót Egyház, más presbiteriánus egyházak, anglikánok, katolikusok
Kormányzat: parlamentáris demokrácia
Államfő: II. Erzsébet


Zászló: Skóciának két hivatalos zászlaja van, az egyik a kék alapon fehér kereszt, illetve a sárga alapon piros oroszlán. Előbbit Saltire-nek, utóbbit pedig Lion Rampant-nek nevezik. A Saltire Európa legrégibb zászlaja, Skóciában is inkább ezt használják nemzeti identitásuk megkülönböztetésére. A legenda szerint Szent Andrást, a skótok védőszentjét egy, a zászlón látható keresztre feszítették, ezért is nevezik a Saltire-t más néven St. Andrew’s Cross-nak, vagyis Szent András keresztjének. A kék alapon fehér lobogó egyébként megtalálható a brit zászlóban, a Union Jack-ben is. A Lion Rampant, amely egyébként hátsó lábain álló oroszlánt jelent, a királyság zászlaja volt. Mindkettő használatos.