Orkney szigetek

A térképeken barátságtalannak tűnik Skócia északi partjainál kezdődő Orkney szigetvilág. Mondják, nyáron itt sohasem megy le a nap - kár, hogy nem lehet látni, mert az ég alja mindig felhős. Nem Norvégia, de már nem is igazán Skócia, félig az Északi-tengerhez tartozik, félig az Atlanti-óceánhoz. Zord vidék és mégis barátságos, a nap, a szél és az eső birodalma, régies nevén: Orkádia. Tízezer éve a levonuló jégtakaró formálta a hullámzó tájat. A lankás dombok közötti völgyek lochjai (tavai) elmocsarasodtak, halfosszíliákban gazdag, devon homok- és iszapkő építi fel a szigeteket, s a partokon prekambriumi gránitsziklákat mos a tenger. Izgalmas a térség földtörténete, de nyomába sem léphet annak a történetnek, mely az ember megjelenését követte.

 

Akár az elhagyott Skara Brae-rõl is származhattak azok az emberek, akik az időszámítás előtti III. évezred elején a sziget belsejében két gyűrűt alakítottak ki álló kövekből: Ring of Stennesst és Ring of Brodgart. A több méter magas szikladarabok mindkét helyen két-háromszáz méter sugarú kört alkotnak. Legendák sem maradtak ránk a körök céljairól, csak bizonytalan elméletek, hogy egyik a Nap, másik a Hold temploma lehetett; meg hogy egyiket a férfiaknak, másikat a nőknek építették. A lényeg, hogy az építők hittek. Mi más adhatott volna erőt nekik, hogy a hatalmas tömböket ideszállítsák a mérföldekre lévő tengerpartról?

Az álló kövekkel csaknem egyidős a pusztából kiálló „nagy halom”, Maes Howe Ring of Stenness közelében. Európa legnagyobb és legjobb állapotban fennmaradt kamrás sírhalmába tizenkét méter hosszú alagút vezet, a tágas kamrából három temetkezési cella nyílik. Nem szívesen zavartuk a halottak nyugalmát, de sajnos itt már nincs kit zavarni, a vikingek megtették helyettünk, a 12. század közepén. Teljesen kifosztották a sírt, utána viszont – vigaszul – a falakba vésték hőstetteik történetét. Így vált Maes Howe az eltemetett kincsek barlangjából a rúnaírás jeleinek leggazdagabb lelőhelyévé.