Skót irodalmárok - Robert Burns

Robert Burns (1759 - 1796)

Robert, aki egy igen szegény kertész legidősebb fiaként született Ayr városában 1759 január 25-én, kétségtelenül Skócia egyik legnevesebb poétája. Ő az, aki egybeforrt a skót identitással, a skót történelemmel, végérvényesen beitta magát a skótok lelkébe. A Scots nyelven alkotott költők közül a legismertebb, habár sok munkája angolul is megjelent. Skót kulturális ikonként ünnepelték a 19. és a 20. század folyamán Skóciában és a világon szétszóródott skót közösségekben egyaránt. 1786-ban jelent meg az elismerést hozó Versek nagyobbrészt skót népnyelven című kötete. Több száz új dalt írt, valamint régi skót népdalokat formált újjá. Költészete erőteljesen önéletrajzi jellegű, környezetének spontán eseményei mind gazdag, lírai nyelven szólalnak meg. A romantika korszakának egyik legjelentősebb képviselője. Halála után a liberalizmus és a szocializmus alapjait letevők számára is inspirációt jelentettek írásai. Szabadkőműves volt. Fiatalon, csupán 37 évesen halt meg 1796. július 21-én.

Robert Burns: Skót hírnevünk

(Képes Géza fordítása)

Hová lettél, skót hírnevünk?

Idézünk sírva téged!

Eltűnt veled szép skót nevünk,

mely harci tűzben égett.

Tweed folyónk vígan kanyarog,

várja a büszke tenger,

de az már angol part amott...

Egy országban annyi gazember!

Nem gyűrt le minket senki, bár

fölöttünk vad vihar dúlt,

s most néhány lelketlen kufár

nagysebtiben elárult.

Ha angol kard jön ellenünk,

az bennünket le nem ver,

de angol pénz lett végzetünk...

Egy országban annyi gazember!

Gaz árulás! Sötét jelen!

Hol egy jel, mely megvígasztal?

Miért is nem hullt le ősz fejem

Bruce-szal s a hős Wallace-szal!

Nem félek én, szavam perel,

kimondom, míg szivem ver,

hogy angol pénzért adtak el...

Egy országban annyi gazember!

Skót irodalmárok - James MacPherson

James MacPherson (1736-1796)
 

A világirodalom egyik legnagyobb hatású költője, aki eltitkolta nevét, hogy skót hazája ősi dicsőségét népszerűsítse otthon és az egész nagyvilágban. Goethére és Herderre ugyanúgy hatott, mint Petőfire és Aranyra. Stílusa és történeteinek légköre nyomot hagyott a finn Lönnrot eposzszerkesztésén és az amerikai Longfellow kitalált indián hőskölteményén is. Tette a romantika egyik fontos előjátékának bizonyult. Hamisító volt? Első, szigorú kritikusa, Samuel Johnson annak bélyegezte. De kit hamisított? Hiszen az az ősi kelta bárd, Osszián, akit a leleplező szerint meghamisított nem is élt, őt is Macpherson találta ki. Nem létező költő soha nem volt költeményeit nem lehet meghamisítani, legföljebb a nevét írói álnévként lehet használni. A magát eltitkoló különös magatartását lehet kifogásolni, bár nem érdemes. Az bizonyos, hogy a világirodalom nagy költői közé tartozik. Amikor Johnson igen kemény szavakkal leleplezte, nem tört ki általános botrány. Az irodalom illetékesei és az olvasók túlnyomó többsége úgy tett, mintha nem vette volna észre a kritikát. Nemcsak a skótok, hanem az írek, a walesiek, de még az angolok is szerették, hogy kelta ősöktől származnak, tehát hinni akarták az ősi kelta kultúra nagyszerűségét. Elhitték Ossziánt. De a franciák, németek, Európa nemzetei sem törtek ki gúnyos nevetésben, nem örvendtek, hogy lám az angolokat jól becsapták. Holott lassanként minden tájon tudták, hogy az az őskelta világ soha nem létezett, s a hősei még kevésbé. Inkább felbátorodtak, hiszen ha az angol, skót, ír népek költői kitalálhatnak sohase volt őskori hősöket, egész mitológiát, akkor nekik is szabad. A romantikának éppen erre volt szüksége. Mindez abból következett, hogy James Macpherson korlátlan képzelőerővel és igen nagy költői tehetséggel kitalálta az őskelta királyt, Finghalt, s ennek vak énekes fiát, Ossziánt, aki eldalolja ennek a királynak a hőstörténetét, Moránnak, a tengeri kémnek a kalandjait, valamint Oszkár és Malvin szerelmét. Hamarosan nemcsak Nagy-Britanniában, hanem egész Európában felettébb sok fiút neveztek Oszkárnak és legalább ennyi leányt Malvinnak. Szinte minden európai országban nagy költőktől kis költőkig fordítottak Ossziánt, vagy írtak Ossziánról azok is, akik elhitték, hogy valóban élt, s azok is, akik tudták, hogy nem élt, de erről nem illett beszélni. Osszián tehát világhíres lett, Macpherson nevét azonban alig ismerték. Ez annál különösebb, mert a saját neve alatt kitűnő irodalmi prózában lefordította ógörögből az Iliászt, majd összeállított egy hasznos dokumentumgyűjteményt Nagy-Britannia ismeretlen történelmi eseményeiről a XVII. és XVIII. században. Ráadásul úgy egy évtizedig parlamenti képviselő is volt, magas rangú állami tisztségeket is viselt, de senki se azonosította a közéletben jó csengésű Macpherson nevet az ossziáni énekek szerzőjével.
Ki volt tehát ez a maga kitalálta ősköltő mögé rejtőző lángeszű irodalmár?
Vidéki polgárcsalád fia volt. Otthon szerették a verseket és dalokat. Sihederkorától fogva költő és tanító akart lenni. Jó tanuló is volt, kitűnő nyelvérzéke folytán már a középiskolában jól megtanult latinul is, görögül is. Kedvelte a különböző skót tájszólásokat. Elvégezte az aberdeeni, majd az edinburgi egyetemet. Ezekben az években sok verset írt, s közülük jó néhányat ki is adott. Mire azonban a könyv megjelent, oly rossznak érezte mindazt, amit addig írt, hogy összes kéziratát és a kész könyv valamennyi példányát tűzre vetette. Ekkor már befejezte tanulmányait és egy vidéki iskolában nyelvtanár lett. Itt ismerkedett meg Carlyle-lal, a neves történésszel és történetfilozófussal. Ugyanabban a városban alkalma volt, hogy megtanulja a skót ősnyelvet, a gaelt, amelyet azon a tájon még néhány faluban beszéltek. Carlyle javasolta, hogy menjen el erre a hegyi tájra, mert talán talál népajkon élő ősi dalokat és regéket. Ekkor 25 éves volt. A biztatásra el is indult. Néhány hét alatt meg is ismert néhány mesemotívumot, régi meséknek a népemlékezetben megmaradt töredékeit, de amit keresett, az ősi gael hőskölteményt sehol se lelte. Mégsem akart eredménytelenül hazamenni, hiszen nagy hangon hirdette, hogy ősi skót eposszal fog visszatérni. Találkozott azonban valamelyik népmesében egy varázserejű költő azaz bárd nevével. Ezt az énekes varázslót Oisinnak hívták. Ez a név sehogy se tetszett neki. Addig játszott a betűkkel, míg ki nem alakította az ősköltő tetszetős nevét. Ezt az ősi lángelmét Ossziánnak hívták, a III. században élt, vak volt, mint az őseposzok állítólagos költői. Innentől már ismerjük… kitalálta Osszián történetét, és ezzel örökre bevéste nevét a világirodalom nagyjai közé.

A skót nyelv

A kelta nyelvek összefoglaló elnevezés az indoeurópai nyelvcsalád nyugati ágát alkotó, nem germán és nem itáliai nyelvekre, amelyek feltételezhetően egy, az itáliai alapnyelvvel közeli rokon indoeurópai nyelvjárásból (kelta ősnyelv vagy alapnyelv) váltak le. A kelta alapnyelv valószínűleg Közép-Európában, az ókori kelták őshazájában alakult ki az i. e. 1. évezred elején. Az első ismert, bizonyíthatóan kelta kultúra a Duna felső folyása mentén és attól északra volt. A legrégebbi írott forrásból ismert kelta nyelv a leponti, amely mára utód nélkül kihalt. Mára csak öt kelta nyelvet (ír, skót gael, walesi, cornwalli és breton) beszélnek, és ezek is veszélyben vannak a Brit-szigeteken beszélt angol és a Bretagne-ban beszélt francia nemzeti nyelvek hatása miatt. Ezek az ún. szigeti kelta nyelvek, amelyek a középkorban (5. század körül) alakulhattak ki egy közös ősből. A ma beszélt kelta nyelvek mind hangtanilag, mind alaktanilag a felismerhetetlenségig eltávolodtak egykori ősüktől, hangzásukban is inkább a nyugati germán nyelvekre emlékeztetnek. Az ókelta nyelvek a ránk maradt dokumentumok alapján még nagyon közeli rokonai voltak a latinnak, egyes források szerint még kölcsönös érthetőség is fennállt közöttük.

I. u. 500 körül az írek elkezdték meghódítani a mai Skóciát és az ott élő pikteket. Így alakult ki a skót gael nyelv, amely aztán két ágra szakadt: felföldi és alföldi ágra. A kettő közül az alföldi skót kihalt, valójában nem igazán tudjuk, mennyire különbözött a felfölditől. A nyelvet angolul gyakran Scottish Gaelic, Scots gaelic vagy Gàidhlig formában említik. Jelenleg mintegy százezren beszélik. A skót szavak többsége kelta eredetű. Sok szót vettek át a latinból, az ógörögből, főleg a vallás miatt, az óskandinávból, és a héberből. Hasonlóan a többi indoeurópai nyelvhez, a modern dolgokra a görögből és latinból vett szavakat használja, de gael átírásban. 

Ennek ellenére az anyanyelvi beszélők gyakran angol szavakkal helyettesítenek még olyan kifejezéseket is, amikre van tökéletes skót változat is. Például az igék mögé egyszerűen odarakják a skót képzőket. Másfelől megközelítve a skót nyelv hatással volt az angolra is, főleg a sztenderd angolra. Skót jövevényszavak az angolban: whisky, slogan, brogue, jilt, clan, strontium, trousers, ahogy néhány földrajzi kifejezés is átkerült, mint ben (beinn), glen (gleann) és loch.

Dolly bárány

Dolly bárány 1996 július 5-én látta meg a napvilágot Edinburgh-ben. A Roslin Institute munkatársai, Ian Wilmut és Keith Campbell voltak a szülőatyja és anyja a kis jövevénynek, aki az első olyan fejlett élőlény – emlős – volt, akit felnőtt állat sejtjéből klónoztak egy speciális, nukleáris transzfernek nevezett technológiával. Az eljárás lényege, hogy egy petesejt sejtmagját eltávolítva egy felnőtt egyed sejtjének magját ültetve helyére gyakorlatilag létrehozzák az élőlény tökéletes genetikai mását, más néven klónját. Amennyiben végül is olyan döntés születik, hogy megengedett lesz embert is klónozni, a tudomány mai állása szerint ez lenne a legalkalmasabb módszer erre.
A kis bárány egy 1958 óta tartó kísérlet-sorozat lezárásaként jött a világra 277 sikertelen próbálkozás után. A kutatók többféle eljárást és módszert kipróbáltak a sikeres klónozás végrehajtása érdekében, de végül csak egy vezetett eredményre. A kis állat gyorsan felcseperedett, és a kutatók legnagyobb örömére egészségesnek bizonyult. Hat kis birkának adott életet a Roslin Intézetben, ahol egész életét töltötte. Az elsőt Bonnie-nak nevezték el, őt követte egy évre rá egy ikerpár, majd Dolly hármas ikreket hozott a világra. 2001-ben sajnos megbetegedett, de megfelelő immunkezeléssel sikerült meggyógyítani gazdáinak. A sajnálatos vég 2003-ban érte el, alig 7 éves korában. A kutatók reménykedtek benne, hogy az átlagos birkához hasonlóan 12-15 évig fog élni, de egy sajnálatos tüdőbetegség idejekorán elvitte. Ez is mutatja a klónozás ma még nem ismert mellékhatásainak veszélyét, bár elképzelhető, hogy egyszerű véletlen volt csupán.
Dolly volt az utolsó csepp abban a pohárban, amit a klónozás ellenzői – egyházak és jogvédők – még el tudtak viselni, és világméretű ellen-kampányt váltott ki. Ezután a Föld számos országában megtiltották az emberi sejtek klónozását, bár néhány ország orvosi kutatásokra ad engedélyt. Más kutatók azzal próbálják megkerülni a törvényeket, hogy hajókon nemzetközi vizeken folytatják multinacionális vállalatok által pénzelt kutatásaikat. Akárhogy is, korunk egyik legnagyobb vitáját indította el a kis bárány, mégpedig azt, hogy az esetleges előnyök – klónozott saját szervek szervátültetéshez – elérése érdekében megengedjük-e az ember vagy szervei klónozását. A kérdés máig nem dőlt még el, és vélhetően egy jó ideig elvitatkoznak még rajta az emberek.

Iona szigete

Iona a Belső-Hebridák egyik legszebb szigete: 5,5 km hosszú és 2 km széles. Gael neve Ì Chaluim Chille (Szent Columba szigete), vagy egyszerűen csak Ì vagy Idhe.
563-ban Szent Kolumba, miután elűzték ír hazájából, kolostort alapított itt 12 társával. Innen indultak el, hogy keresztény hitre térítsék a pogány Skóciát és Észak-Anglia jó részét. Iona híre, mint a tudás és a keresztény küldetés forrásáé, elterjedt egész Európában; fontos zarándokhellyé vált.  

A sziget Dál Riata királyság és a korai skót uralkodók hagyományos temetkezési helye volt, de temetkeztek ide ír és norvég uralkodók is. Többen úgy vélik, hogy a Kells könyve, a középkor egyik leggazdagabban illusztrált kódexe, részben vagy teljesen Ionán keletkezett a 8. században. 806-ban viking támadók elpusztították Iona kincseit. 

Néhány történelmi személyiség, akiket Ionán temettek el:

II. Donald skót király
I. Malcolm skót király
I. Duncan skót király
Macbeth skót király
III. Donald skót király
John Smith

Loch Lomond és a Trossachs Nemzeti Park

A Glasgow-tól északra eső, Dél-Skócia és a Felföld határán elterülő Trossachs Nemzeti Park olyan zabolátlan szépséget zúdít a látogatóra, amilyet csak a még északabbra fekvő területektől várna az utazó. 
A széles, barátságos, hanga borította hegyek és festői tájak, az itt fekvő Loch Lomond, az ország legnagyobb és leghíresebb fjordszerű édes-vízű tava (skót gael nyelven: Loch Laomainn) vonzza a turistákat.

Nagy Britannia összes tava közül ez a legnagyobb felületű (71 km2) és a második legnagyobb térfogattal rendelkező tó (Loch Ness után). A tó a vízmagasságtól függően harmincegynéhány szigetet tartalmaz. Némelyikük még brit édesvízi viszonylatban is nagynak számít. Az Inchmurrin, példának okáért, a brit szigetek legnagyobb édesvízi szigete. A Loch Tay szigeteihez hasonlóan, némelyik sziget időszámításunk előtt készült mesterséges szigetnek, ún. crannognak tűnik, de nem az. Ezen a gyönyörű környéken élt a skótok egyik híressége is, Rob Roy és klánja.

Orkney szigetek

A térképeken barátságtalannak tűnik Skócia északi partjainál kezdődő Orkney szigetvilág. Mondják, nyáron itt sohasem megy le a nap - kár, hogy nem lehet látni, mert az ég alja mindig felhős. Nem Norvégia, de már nem is igazán Skócia, félig az Északi-tengerhez tartozik, félig az Atlanti-óceánhoz. Zord vidék és mégis barátságos, a nap, a szél és az eső birodalma, régies nevén: Orkádia. Tízezer éve a levonuló jégtakaró formálta a hullámzó tájat. A lankás dombok közötti völgyek lochjai (tavai) elmocsarasodtak, halfosszíliákban gazdag, devon homok- és iszapkő építi fel a szigeteket, s a partokon prekambriumi gránitsziklákat mos a tenger. Izgalmas a térség földtörténete, de nyomába sem léphet annak a történetnek, mely az ember megjelenését követte.

 

Akár az elhagyott Skara Brae-rõl is származhattak azok az emberek, akik az időszámítás előtti III. évezred elején a sziget belsejében két gyűrűt alakítottak ki álló kövekből: Ring of Stennesst és Ring of Brodgart. A több méter magas szikladarabok mindkét helyen két-háromszáz méter sugarú kört alkotnak. Legendák sem maradtak ránk a körök céljairól, csak bizonytalan elméletek, hogy egyik a Nap, másik a Hold temploma lehetett; meg hogy egyiket a férfiaknak, másikat a nőknek építették. A lényeg, hogy az építők hittek. Mi más adhatott volna erőt nekik, hogy a hatalmas tömböket ideszállítsák a mérföldekre lévő tengerpartról?

Az álló kövekkel csaknem egyidős a pusztából kiálló „nagy halom”, Maes Howe Ring of Stenness közelében. Európa legnagyobb és legjobb állapotban fennmaradt kamrás sírhalmába tizenkét méter hosszú alagút vezet, a tágas kamrából három temetkezési cella nyílik. Nem szívesen zavartuk a halottak nyugalmát, de sajnos itt már nincs kit zavarni, a vikingek megtették helyettünk, a 12. század közepén. Teljesen kifosztották a sírt, utána viszont – vigaszul – a falakba vésték hőstetteik történetét. Így vált Maes Howe az eltemetett kincsek barlangjából a rúnaírás jeleinek leggazdagabb lelőhelyévé.

Glencoe

Glencoe, A sírás völgye Skócia egyik legszebb tája, mely súlyos történelmi tragédiától terhes. 1692. február 13-án a kora reggeli órákban üvöltő vihar dühöngött Glencoe felett. Több mint száz férfit, nőt és gyermeket, mészároltak le saját otthonaikban, mert nem fogadtak hűséget az angol királynak, III. Vilmosnak. Az elterjedt hiedelem ellenére ez nem egy klánok közötti tipikus összecsapás volt, hanem egy előre eltervezett és megfontolt kísérlet egy közösség eltörlésére a királyt szolgáló katonák közreműködésével. A McDonald-klán lemészárlása Glencoe-ban a skót történelem egyik leghíresebb és a legnagyobb érzelmeket kiváltó eseménye volt.

Glencoe Glasgowtól 120 km-re, Skócia nyugati részén található. Magas hegyek, széles völgy, bármerre fordulunk patakok, felhők a magasban, és a hegyek csúcsa szinte sosem látszik. Méltán lett egyike Skócia csodáinak. (jelenleg itt vannak talán a legjobb mélyhavas sípályák, de egy rekordot biztosan magáénak mondhat, mégpedig Skócia legmeredekebb pályáját.)

Forth Bridge

A Forth Bridge nem csak a világ egyik legdrágább, de az egyik legerősebb hídja is. A főváros, Edinburgh mellett, a Firth of Forthon átívelő hatalmas rácsszerkezetű konzolos híd méretei és mérnöki bravúrja nemcsak megnyitása idején - közel 120 éve - nyűgözte le a helyieket és turistákat, de ma is csodájára járnak az egész világból. A skótok pedig olyan büszkék a hídjukra, hogy még a 2007-es sorozatú 20 fontos címletükre is a Forth híd képét tették. A monumentális vasúti híd építését 1883-ban kezdték meg. A mérnökök a lehető legjobb konstrukciót választották, a hidat kiegyensúlyozott konzolos elv alapján építettek. 

Ez volt az első olyan híd Nagy-Britanniában, ami acélból készült. De nemcsak a brit hidak esetében számított újdonságnak ez az anyag, ez volt a szigetország első jelentős acélszerkezetű építménye is. Franciaországban ugyanekkor épült Gustave Eiffel monumentális tornya, amit hazájában elképesztő technikai vakmerőségnek tartottak. Hét éven keresztül építették a hidat, amit sokan ma a világ legerősebb hídjának is tartanak. Az biztos, hogy nem spórolták ki belőle az anyagot, hiszen az óriási rácsszerkezetekhez 54.900 tonna acélt és 6.500.000 szegecset használtak fel. Méreteit tekintve, a közel 2.529 méter hosszú híd a világ leghosszabb fesztávú (521 méter) egykonzolos hídjának számított egészen 1917-ig, a Quebec-híd elkészültéig, ma már csak a második. Magasságát tekintve sem kell szégyenkeznie, hiszen a fjordot 49 méter magasságban átívelő híd magasabb, mint a londoni Szent Pál katedrális. 

Építése során sokan sérültek meg, 57 ember pedig itt lelte a halálát. Az építési területet nyolc férfi pásztázta folyamatosan egy hajóval, hogy kimentse az akár 100 méter magas tornyokról vízbe eső munkásokat. Hét év alatt épült fel a híd, a munkálatok hivatalosan 1890. március 4-én fejeződtek be, amikor Őfelsége Edward walesi herceg helyére illesztette az utolsó, „arany” szegecset. A híd az eltelt több mint egy évszázadban bizonyított és a mai elvárásoknak is tökéletesen megfelel, pedig hatalmas terhelésnek van kitéve, naponta akár 200 vonat is átkel rajta.

Skócia hét csodája - kampány

Hogy a skótok hogyan szereznek maguknak reklámot, ha éppen egy kicsit leült az idegenforgalom?
Hát csinálnak egy világméretű kampányt!

Skócia hét csodája – ezzel a címmel indított kampányt és egyfajta népszavazást 2006-ban a National Trust for Scotland. Az általuk összeállított harmincas listában szereplő csodákra bárki leadhatta szavazatát a föld bármely országából. A heteken át tartó voksolás eredménye a következő lett:

1. A Forth Bridge
2. A single malt whisky
3. Edinburgh öreg és új városrésze
4. Glencoe
5. Orkney történelmi öröksége
6. A kilt
7. Skócia égboltja és színei

Futottak még: Cuillin hegyek Skye-szigetén, Loch Lomond & Trossachs Nemzeti Park, Iona-szigete, a skót nyelvek, a skót humor, a skót irodalom... és többek között, Dolly bárány is.

Híres skótok - Susan Boyle

Hogy kit nevezünk manapság híres embernek, bizony vitatkozhatnánk, hiszen sok esetben a média generálja és tartja életben ideig-óráig a teremtményeit, de az kétségtelen, hogy a világon mindenhol megismertek egy nevet és egy hangot, amely pont azért érintett meg sokakat, mert emberi volt. Egy szürke, kicsit csúnyácska, de annál szebb lelkű asszonyét, aki Skócia szülötte:  

Susan Boyle

Susan egy átlagos, negyvenhét éves munkanélküli asszony volt akkor, Skócia nyugati részéről. A Blackburn nevű faluban egyedül élő nő tizenkét éves kora óta arról álmodott, hogy egyszer híres énekesnő lesz. Mikor jelentkezett a magyar Megasztár brit megfelelőjének számító Britain's got Talent című műsorba: a nézők és a háromtagú zsűri is csak mosolygott. Először. Aztán Susan Boyle a Nyomorultak című musical egyik – hozzá különösen passzoló: „Álmodtam egy álmot” című - betétdalát adta elő a maga őszinte, egyszerű, de utánozhatatlan módján. A közönség és a zsűri első, szkeptikus, nem sokat váró hozzáállása, majd kitörő ünneplése drámai kontrasztot képezett. A róla készült – és egyébként kötelezően megnézendő - videót eddig több tízmillióan nézték meg, nem csak kíváncsiságból.
Susan Boyle a tehetségkutatóban való fellépése óta szabályos világsztár lett, még véget sem ért a műsorsorozat, máris koncert- és lemezajánlatokkal bombázták. Természetesen változtattak az Isten adta külsején is, ami - valljuk be, sokban hozzájárult sikeréhez - nem biztos, hogy ezúttal a népszerűségén nem csökkentett, bár azóta több albumot is megjelentetett. Hogy hallunk-e róla még, az most már "csak" a hangján áll, hogy valóban különleges-e, vagy csak érdekesség volt egy rohanó világ robottá silányult, tökéletesre szabott emberszobrai között.

Híres skótok - Rod Stewart

Kevesen mondhatnak magukénak ilyen hosszú és sikeres énekesi pályát, mint Rod Stewart, aki úgy tűnik legyőzte az időt és a divatáramlatokat. Habár Londonban született 1945. január 10-én, skót szüleire és skót származására a mai napig büszke. A rekedtes hangú dalnok, sok mindennel megpróbálkozott mielőtt éneklésre adta a fejét. Legfőbb gyermekkori álma, hogy profi focista legyen majdhogynem megvalósult, hiszen szerződést kapott egy labdarúgó csapathoz, de mivel a sikerek elmaradtak és a kitartás még hiányzott belőle, inkább a bohéméletű Wizz Joneshoz csatlakozott aki közismert figurája volt a londoni zenei köröknek. Tőle tanult gitározni és énekesi karrierjét is vele kezdte. Csavargó, utcasarki énekesekként járták Európát, míg végül Spanyolországban letartoztatták őket és hazatoloncolták. 1963-tól több kisebb-nagyobb zenekarban énekelt és gitározott. 67-ben Jeff Beck áthívta a Jeff Beck Groupba, amellyel a 68-as amerikai turnéjuk során szép sikert arattak, és a kritika felfigyelt a különleges hangú énekesre. Ennek a sikernek köszönhető, hogy 69-ben a Mercury szerződést kötött vele első szólólemezének elkészítésére. A 70-ben megjelent album nem aratott különösebb sikert. A folkos beütésű kocsmadalok nem keltettek túlzott feltűnést, egy olyan korszakban amikor a hard és a heavy volt a meghatározó hangzás. Jeff Beck közben átalakította zenekarát és létrehozta a legendás Faces együttest, melynek énekese ki más lehetett volna, mint Stewart. A következő hét esztendőben karrierje kettős úton haladt: sorban jelentek meg szólólemezei, miközben a Faces oszlopos tagja maradt. 1971 a nagy berobbanás éve: megjelent az Every Picture Tells A Story című szóló albuma, amely óriási sikert aratott, egyszerre vezette az angol és az amerikai slágerlistákat. Innentől kezdve Rod nemzetközi szupersztár. Lemezeit még nagyobb műgonddal készítette el, és a sikerek egymást követték. Stewart szerepe és helye a Faces-ben eléggé furcsává vált, hiszen saját szólóalbumai nagyobb sikert arattak, mint az együttes produkciói. 

A lemezkiadóval is gondjai akadtak, ezért átszerződött a Warner Bros-hoz, ahol megjelentette Atlantic Crossing című albumát és átköltözött Los Angelesbe, mert túlzottnak találta az angol jövedelmi adót. Amilyen egyenes vonalú és sikeres volt szakmai pályafutása, annyira melléfogott a magánéletben. Sikertelen házasságainak sora Britt Eklanddal kezdődött, Alana Hamiltonnal és Kelly Emberggel folytatódott, miközben válásai során a "lányok" 45 millió dollártól szabadították meg. Utolsó nőügye az 1990-ben Rachel Hunterrrel kötött házassága, akitől két gyermeke is van. Mindeközben folyamatosan jelentek meg albumai, a Faces feloszlása után is, melyek rendre platinalemezek lettek. 1976-os slágere a Tonight's The Night nyolc héten keresztül vezette a slágerlistákat. 1979-ben nagy meglepetésre egy disco sikerszámmal rukkolt elő: Da Ya Think I'm Sexy, amely a rocktörténet egyik frenetikus sikere, hiszen tizenhétszeres platinalemez. És a történet hasonlóan folytatódott a nyolcvanas és a kilencvenes években is. Rendszeresen megjelenő albumok, mindegyiken néhány slágerlistás szerzemény és töretlen népszerűség. Úgy tűnik a skót dalnok még a harmadik évezredben is az élvonalbeli énekesek között lesz jelen.

Híres skótok - Sir Sean Connery

Ki ne ismerné - főleg a nők - Sir Sean Connery Oscar-díjas skót színészt, Őfelsége 007-es ügynökének, James Bondnak az első és máig legemlékezetesebb megformálóját.
Sean Skócia központjában, Edinburghban született 1930. augusztus 25-én, szegény munkáscsaládba. A szerény anyagi körülmények miatt már általános iskolai tanulmányait félbe kellett hagynia, hogy pénzt kereshessen. Volt tejkihordó, kőművesinas, szénrakodó, koporsófényesítő, aktmodell, tengerész, focista, húszévesen pedig hazája body building-bajnoka. 1953-tól játszott színházban, 1955-től filmezett, bár kezdetben jobbára mellékszerepeket kapott. 1962-ben aztán a viszonylag ismeretlen, így alacsonyabb gázsival is megelégedő, de igen sármos Conneryt szerződtették az Ian Fleming kémregénye alapján készült első James Bond film főszerepére. Összesen hat epizódban alakította Őfelsége 007-es ügynökét, mielőtt átadta a stafétabotot Roger Moore-nak, majd mintegy egy évtized szünet után, 1983-ban ismét elvállalt egy Bond-filmet.
Világhírű lett, nagynevű rendezők irányításával, híres sztárokkal forgatott. Olyan kasszasikerek fűződtek a nevéhez, mint A domb, A híd túl messze van, A rózsa neve, A hegylakó, A szikla, a Briliáns csapda, az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovagban pedig ő alakította a kalandor régész édesapját. Az Aki legyőzte Al Caponét című filmben nyújtott alakításáért az 1988-as Oscar-gálán a legjobb férfi mellékszereplőnek járó szobrocskát vehette át, 1996-ban pedig megkapta a Golden Globe életműdíját.

Sean Connery még a nyolcvanhoz közel is nők millióinak szívét dobogtatja meg, öt éve pedig a német férfiak őt választották meg a legjobb férfi idolnak. Profi színész, aki a média állandó érdeklődését higgadtan tűri, a szája sarkában megjelenő, rá annyira jellemző kis félmosollyal. Igazi hazafi, aki nagyon büszke arra, hogy skótnak született, de ez fordítva is igaz: szűkebb hazájában rendkívüli népszerűségnek örvend, 1991-ben 22 év után ő lett az első, akit Edinburgh városa díszpolgárnak választott. Nemrégiben elvállalta, hogy a skót parlament Edinburgh-ban épülő új épületének lifthangja lesz: ő fogja bemondani, hányadik emeletre érkezett a felvonó.
A brit lovagi címre már 1997-ben felterjesztették, de akkor kihúzták a nevét a listáról, mert nyíltan támogatta a skót függetlenségi mozgalmat. A brit kormány végül meghajolt a közvélemény nyomása alatt, így II. Erzsébet királynő 2000-ben lovaggá ütötte, azóta kijár neki a Sir megszólítás. Ráadásul a ceremóniát az edinburgh-i királyi palotában rendezték, és azon a színész hagyományos skót népviseletben, kockás szoknyában és térdharisnyában jelent meg. Sir Sean magánélete csendes, második feleségével 1975 óta él boldogan a Bahamákon. Első házasságából született Jason nevű fia szintén a filmszakmában dolgozik. 2006 óta nem vállal filmszerepet, de megírta emlékiratait, Skótnak lenni címmel.

Híres skótok - Alexander Graham Bell

Alexander Graham Bell (Edinburgh, 1847. március 3. – Baddeck, 1922. augusztus 2.) skót születésű amerikai fiziológus, a telefon feltalálója, a süketnéma oktatási rendszer kidolgozója. Egyik alapító tagja, és második elnöke a National Geographic Society-nek.
Szülőföldjén nem járt sokáig iskolába, autodidaktaként tett szert nagy műveltségre. Apja hangfiziológiai specialista volt, ő maga pedig egy ideig egy süketnéma-intézetben dolgozott pedagógusként. Tizenegy éves korában feltalálta azt a gépet, amely tisztítja a búzát. 1871-ben Amerikába költözött és a bostoni egyetem professzora lett. Hitt az eugenikában, az örökletes süketséggel kapcsolatos vizsgálódásai során hallásjavító készülékekkel kísérletezett. 1875-ben ennek során jutott el azokhoz a felismerésékhez, amelyek a telefon feltalálásához vezettek. 1876-ban szabadalmat kapott találmányára, amit be is mutatott a philadelphiai Centenáriumi Kiállításon. A telefont hatalmas érdeklődéssel fogadták, azonban a Egyesült Nyugati Távíró Társaság végül is elállt a találmány megvásárlásától. Bell ezért 1877-ben megalapította a Bell Telephone Companyt, amely 1885-től American Telephone and Telegraph Co. néven fejlődött multinacionális vállalattá. Bellnek voltak más találmányai is például az otthoni légkondicionálás, ami hozzájárult a légi közlekedési technológia fejlődéséhez. Az utolsó szabadalmaztatott találmánya, amit 75 éves korában jelentett be, a leggyorsabb szárnyashajó volt, ami még ma is létezik. Bell elkötelezte magát a tudomány és a technológia iránt. Így vette át 1898-ban a National Geographic Society elnökségét. Bell és a veje, Gilbert Grosvenor a száraz folyóiratot gyönyörű fotókkal és érdekes írásokkal bővítette, így lett a National Geographic a világ legismertebb magazinjainak egyike. Ezen kívül ő egyik alapítója Science magazinnak. De Bell nemcsak ezekkel foglalkozott, volt még egy nagyon izgalmas terület, ahol kutatásokat folytatott: érdemes megemlíteni az aerodinamikai kísérleteket, a híres cellasárkányt, mely 3393 darab pici tetraéderből épült fel, valamint egyéb repülő masináit. (erről bővebben ITT)
Bell 1922. augusztus 2-án halt meg. Azon a napon az USA-ban minden telefonszolgáltatás egy percre megállt az ő tiszteletére.

Híres skótok - James Watt

Mint minden nemzet, a skótok is büszkélkedhetnek olyan tudósokkal, akik találmányaikkal, munkásságukkal az egész világot vitték előbbre. A tudósok közül most csak kettőt említek meg, akik büszkén vallották skótnak magukat. Az egyik:

James Watt (1736. január 19. – 1819. augusztus 25.) feltaláló és mérnök, aki a gőzgép fejlesztésével lényegesen hozzájárult az ipari forradalomhoz.
A Clyde folyó torkolatában fekvő kis kikötőben, Greenockban született. Apja jómódú hajóács, hajótulajdonos és vállalkozó volt, édesanyja, előkelő családból származott és jó nevelést kapott. Mindketten presbiteriánusok voltak. Watt nem járt rendszeresen iskolába, hanem édesanyja tanította. Kiváló kézügyessége mellett tehetsége volt a matematikához, és lelkesen hallgatta a skót nép történetét és legendáit. Mikor Watt 17 éves volt, édesanyja elhunyt, és apja szerencséje is kezdett elpártolni. Watt Londonba utazott, ahol egy évig matematikai műszerek készítését tanulta, majd visszatért Skóciába, és Glasgowban műszergyártó vállalkozásba kezdett. Mivel azonban nem töltötte le hét éves mesterlegénységét egy műszerész műhelyében, a Glasgow-i Hammermen Guild (az a céh, amely az összes, kalapáccsal dolgozó mestert összefogta) meggátolta működését annak ellenére, hogy egyetlen más matematikai műszerkészítő sem volt Skóciában. Wattot a Glasgow-i Egyetem professzorai mentették meg, akik 1757-ben engedélyezték, hogy kis műhelyt nyisson az egyetem területén.
Watt négy évvel műhelye megnyitása után barátja, Robinson professzor tanácsára a gőzzel kezdett kísérletezni. Annak ellenére, hogy még egyetlen működő gőzgépet sem látott, megkísérelt egy gőzgép-modellt szerkeszteni. Ez először nem működött kielégítően, de Watt nem adta fel a kísérletezést, és elolvasott minden hozzáférhető irodalmat a témáról. Másoktól függetlenül rájött a rejtett hő jelentőségére a gép működésében. Amikor 1763-ban megtudta, hogy az egyetemnek van egy Newcomen-féle gőzgépe, de azt Londonba vitték javíttatni, rávette az egyetemet, hogy szállíttassák vissza, és vele javíttassák meg. A szerkezet épp hogy csak működött. Hosszas kísérletezés után Watt megállapította, hogy a gőz hőjének mintegy 80%-a a henger felfűtésére fordítódik, mivel ebben a gőzgépben a hengerbe hideg vizet fecskendezve kondenzálták le a gőzt. Javasolta, hogy a gőzt ne a hengerben, hanem egy külön kamrában csapassák le, és akkor a henger nem hűl le a beáramló gőz hőmérséklete alá. Javaslatának életképességét 1765-ben egy működő modellen mutatta be külföldön. A következő években egy sor újítást vezetett be a gőzgépen.
Watt 1800-ban vonult nyugalomba, és eközben új találmányokkal kezdett foglalkozni. Feltalálta a távcsöves távolságmérés új módszerét, egy berendezést levelek másolására, tökéletesítette az olajlámpa szerkezetét; készített egy gőzzel hajtott mángorlót és egy eszközt szobrok másolására.

Híres skótok - Skóciai Szent Margit

A skóciai Edinburgh központjától úgy 15 mérföldnyire található az ősi Dunfermline apátsági templom. Súlyos falai, az ágaskodó kolostorromok jelzik az egykori egyházi és királyi központ színhelyét. Ezek tövében, a romok árnyékában szépen kerített évszázados sírkert húzódik. Köztük néhány súlyos kőlap magyar vonatkozású. Skóciai Szent Margit emlékét őrzik, akit éppen 750 éve, 1251-ben avatott szentté IV. Ince pápa. A skótok ország-építő királynőjének ereiben minden jel szerint Árpád-házi vér is csörgedezett és Baranyában született, nevelkedett. A "...cum terra Britanorum de Nadasd" sorokat tartalmazó birtoklevél az Angliába menekült hercegek területét határozta meg. Ennek alapján következtetnek a történészek arra, hogy a 
Mecseknádasdhoz közeli Réka vára volt szálláshelyük központja. A napjainkban fellobbanó viták ellenére neves hazai és külföldi történetírók állítják ezt, és Szent István unokájaként említik. Hogyan is került Margit Skóciába? A dán invázió által Angliából elűzött és Magyarországon befogadott Edmund és Edward hercegek kalandos úton érkeztek Magyarországra. A magyar udvar a szokásos vendégszeretettel fogadta az elűzötteket. Edward herceg Szent István király leányával, Agathával kötött házasságot. Az ő házasságukból született Margit, Krisztina és Edgar. Visszatérve Angliába, a trónviszályok újra erősödtek, Edward rövidesen meghalt, Margit pedig Skóciába érkezett. Minden jel szerint magyar lovagokkal, akikre mint ősökre máig hivatkoznak egyes skót családok. Edgar lemondott trónigényéről, Krisztina a dél-angliai Ramsey apátság kolostorának főnöknője lett, s ott is fejezte be életét. Margitot III. Malcolm király fogadta Skóciában, az ifjú hercegnő némi tartózkodás után a jóval idősebb uralkodó felesége lett. Házasságukból hat fiú és két leány született. Kegyes élete, bölcsessége a skót nép tudatában máig él, így az étkezések utáni "Szent Margit-áldás", a házi szövés, a sokszínű tartan is az ő nevéhez kapcsolódik. Skóciában máig nagy kultusszal övezik a térítő, a szegényeket és betegeket gyámolító királynő személyét. Ennek példája a skót nép hálája Dunfermline peremén: a nevét viselő modern kórház, amely halálának 900. évfordulóján épült. A közeli fővárosban, Edinburghban a várkápolna Margit nevét viseli, ő tekint le a betérőkre a színes üvegablakról is. A vár történeti kiállításán a skót királyok sorában kivételes nőalakként szerepel Margit. Férje oldalán látható, ahol a magyar Szent Korona képe is feltűnik. Jelkép értékű, hogy az angol várromboló hódítások idején az említett kis kápolnához a katonák egyetlen ujjal sem nyúltak. E várból szállították le a szent királynő holttestét 1093. november 16-án, mindössze három nappal férje és elsőszülött fia halála után, akik csatában vesztették életüket.

Híres skótok - Rob Roy

A leghíresebb MacGregor kétségtelenül Robert, azaz Rob Roy (1671–1734), igen sokoldalú személyiség volt, kiváló katona és harcos, a kardforgatás mestere. Tizennyolc évesen már apja oldalán küzdött William of Orange seregei ellen. Rob kiváló üzletember hírében állt, ami bizonyítja az is, hogy rájött, sokkal több pénz van a jószágok biztonságának őrzésében, mintsem azok hajtásában.Vagyis, mondhatjuk úgy, hogy védelmi pénzt szedett a környékbeli nyájak és gulyák tulajdonosaitól. 1689 és 1711 között nem is csinált mást, mint otthon ült és számolgatta a befolyó pénzt, játszott a gyermekeivel és boldoggá tette a feleségét. Rob szerette a gyermekeit, kemény harcos jelleme ellenére lágyszívű, gyengéd, szerető családapa volt. A Rob Roy legenda alapja a Robert és Montrose herceg között kialakult viszály. Rob igyekezett fejleszteni kis vállalkozását, és a jószágainak számát is gyarapítani szerette volna, ezért némi kölcsönért fordult Montrose-hoz, aki habozás nélkül adott is neki. Igen ám, csak Rob egyik alkalmazottja megszökött a kölcsönkapott ezer fonttal és kiderült, hogy ezért Rob visszaadni nem tudja a kölcsönt, sikkasztással és lopással vádolták meg. Ahogyan azt a családi hagyomány már mutatja, törvényen kívüli lett és kénytelen volt bujdokolni. Bosszúból elhajtotta Montrose jószágait és mindenkit igyekezett ellene hangolni. 

1715-ben összehívta a MacGregor klán tagjait és az angolok ellen vezette őket, számos sikeres csatát megvívva. Többször próbálták tőrbe csalni, de Rob Roy-nak is kivételesen nagy rutinja volt abban, hogy előre megneszelje a bajt. Kétszer ugyan sikerült elkapni és lecsukni, de mindkétszer megszökött fogságából. Évekkel később Rob inkább a békés életet választotta és bocsánatot kért a királytól, amit meg is kapott. 1734-ben hunyt el, nem holmi csatában, hősiesen küzdve, hanem csöndben, ágyban, párnák közt. Sírja ma is zarándokhely a Balquhidder-ben található templomkertben. Némileg ironikus, hogy Rob Roy édesanyja maga is Campbell volt, és amikor William of Orange újra bevezette a szankciókat a MacGregorok ellen, Robert maga is Campbellként mutatkozott be, míg az őt rendszeresen támogató és bújtató Argyll hercegénél tartózkodott. Tehát a heves és neves MacGregornak, a klán büszkeségének ereiben voltaképpen az ősi ellenség vére is kering.

Híres skótok - MacGregor klán

A MacGregor klán, vagy ahogyan őket nevezik „a köd gyermekei” egyike a skót történelem leghíresebb és legősibb családjának. Harcoltak együtt Robert the Bruce oldalán Bannockburn vérrel áztatott mezején, elhivatottságuk, hazaszeretetük és bátorságuk pedig örökre beírta magát a skót felföld történelemkönyvébe. A legendák és krónikák szerint pont határtalan bátorságuk és elszántságuk az oka évszázados hányattatásuknak és ellenségeskedésüknek a nagy riválisokkal, a Campbell klán tagjaival. II. Dávid király, Bruce fia volt, aki az első botrányos döntést meghozta a MacGregorok ellen. A klán székhelyét és területeit, Glenorchy-t odaajándékozta a Campbelleknek. Ekkor, 1400 táján a MacGregorokat kiutálták és kénytelenek voltak átköltözni Glenstrae-be. De ez csak a bajok kezdete volt.

 A Campbell klán tagjai és vezetői mesterien használták ki a jog adta lehetőségeket az ellenségeikkel szemben. Akiknek szemet vetettek a földjére, nyomban tönkretették, ezt jól mutatja és bizonyítja a MacDonald klán esete is. A Campbell klán bevett módszere az volt, hogy valamilyen agresszióba, konfliktusba keverte, hajszolta áldozatát, aki ellen azután a jog teljes erejével lépett fel. A MacGregorok temperamentumát, hirtelen haragját ismerve ez velük szemben nem volt különösebben nehéz. Addig provokálták őket, míg „balhé” nem kerekedett, azután ezt kihasználva 1502-ben szépen meg is fosztották őket Glenlyonban lévő területeiktől. 
1589-ben azután a heves MacGregor klán meggyilkolta a királyi erdészt, ez pedig az akkori törvények szerint felért a király megtámadásával és a korona meggyalázásával. A klán ellen ekkor hozták meg az úgynevezett „tűzzel és karddal” rendeletet, amely kimondta, hogy büntetendő a MacGregor család bármelyik tagjával üzletelni és nekik szállást, menedéket nyújtani. 

A következő kétszáz évben újabb, ehhez hasonló rendeletek születtek, a klán egyszerűen nem tudott kimászni a bajból. 1603-ban újabb büntetést mértek a MacGregorokra. Miután némi viszálykodás után a klán csapdába csalta és lemészárolta a Colquhounokat, törvénybe iktatták, hogy bárki, aki a MacGregor klán valamelyik tagjával találkozik, mindenféle büntetés és lelkiismeret furdalás nélkül megkínozhatja, kirabolhatja, megverheti, de még meg is ölheti. 

A klán összes tagja ki lett tiltva a templomokból, nem tarthattak egyházi esküvőt, temetést, de még egyházi közösséget sem szervezhettek. Mai szóval élve kiközösítették őket, mégpedig igen durva szankciókkal. Ezalatt Argyll Earl-je, a Campbell klán feje is vérszemet kapott, elérkezettnek látta az időt arra, hogy végleg leszámoljon ellenségeivel. Előbb biztonságot és nyugodt megélhetést ajánlott nekik Glenstrae-ben, majd pedig egyszerűen felakasztatta szerencsétleneket. A mészárlás az egész skót felföld társadalmát megrázta, a hegylakók azonnal egységbe kovácsolódtak és együtt léptek fel a Campbellek ellen. 

 

Bár a MacGregorok kénytelenek voltak törvényen kívüliekként élni, identitásukat sohasem vesztették el. Sohasem tagadták meg önmagukat és nevüket, pedig gyakran jobban jártak volna. Harcoltak a királyért – azért a királyért, aki kiközösítette őket – bár lehet, hogy csak azért, mert a másik oldalon Montrose mellett a Campbell klán fogott fegyvert. 1661-ben eltörölték a MacGregorok ellen hozott határozatokat, úgy tűnt végleg. De nem. Amint William of Orange és alattvalói hatalomhoz jutottak, nyomban megújították a rendeleteket. Ezt tudván nem csoda, hogy a MacGregorok bőszen támogatták a jakobita mozgalmat, mely Orange ellen lázadozott. A törvénybe iktatott szankciókat csak 1774-ben törölték el teljesen, de így is több mint kétszáz évig kellett ezeknek megfelelően élniük, illetve bujdokolniuk.

Híres skótok - William Wallace

A skót hős születési dátumát nem tudni pontosan, annyi bizonyos, hogy valamikor 1270 környékén látta meg a napvilágot, feltehetően az ayshire-i Ellerslie környékén.
William termetét tekintve is igazi hősnek született. Majd két méter magas, izmos, vállas férfi volt. Ez abban az időben ritkaság számba ment, az átlagos testmagasság ugyanis alig érte el a száznyolcvan centimétert.
1286-ban III. Sándor váratlanul meghalt egy lovasbalesetben. Miután a király utód nélkül hunyt el, egyetlen rokona, még életben lévő unokája, - a mindössze négy éves Margit lett az örökös. A skóciai kormányzók éppen ezért gyámokat neveztek ki Margit mellé, míg el nem éri a megfelelő életkort. Időközben minden idők legaljasabb és legvérszomjasabb királya került az angol trónra, I. Edward személyében. A Nyakiglábnak csúfolt uralkodó hamar egyezkedni kezdett a gyámokkal, hogyha fia majd elveszi Margitot, akkor Skócia független marad. Minden szép és jó lett volna, ha szegény Margit nem hal meg váratlanul, s a skótok végképp uralkodó nélkül maradtak, Nyakigláb is vérszemet kapott, akárcsak a klánok és földbirtokosok többsége.

 Az abszolút káosz idejében egy kisebb, de annál véresebb összetűzésben angol katonák megölték William édesapját. Az elkeseredett fiú előbb bosszút esküszik, majd haragja fokozatosan addig duzzad, hogy egész Skócia felszabadítására készül. Az angolok gyors, alig öt hónapos hadjárat után leigázták őket, ám hogy Edward király még nagyobbat rúghasson a skótokba, a Scone koronázó kövét, a Végzet Kövét is elvitette korábbi helyéről és Westminsterbe szállítatta. Skócia kormányzását angolokra bízta. Az ország déli részében igen nagy káosz uralkodott, a helyiek gyakran fellázadtak az angol katonák ellen. Egy ilyen konfliktusban William Wallace is részt vett, és bosszút állva korábbi sérelmein, saját kezével végzett ki néhány angol katonát. Wallace tehát Edward ellensége lett, törvényen kívüli, akit üldözni kell. Tettéért egy földalatti börtönbe vetették, ám a helyiek megmentették a haláltól és meggyógyították sebeit. Felépülése után saját sereget toborzott, amely gyorsan terjedő hírnevének köszönhetően nem volt nehéz.

Wallace hirtelen és gyors csapásai meggyengítették az angolokat, mégis a Stirling mellett vívott csatája tette legendás hírűvé. 1297. Szeptember 11-én William és társa, Sir Andrew de Moray a stirlingi vár mellett csaptak össze a többszörös túlerőben lévő angol hadsereggel. Nyakigláb katonái először azt gondolták, hogy a maroknyi skót csapat, látván az ő fölényüket elszalad. Mindez azonban csak csel volt. Ahhoz, hogy az angolok elérhessék a skótok állásait, át kellett hajtaniuk egy igen keskeny hídon a River Forth-nál. Wallace-ék itt várták be őket és kímélet nélkül lekaszabolták mind az ötezer angolt. Ez a csata nemcsak Wallace-nak és követőinek elszántságát bizonyította, de azt is, hogy William amellett, hogy kiváló harcos, tévedhetetlen stratéga is. A siker és a győzelem azonban nem tartott sokáig. Nyakigláb több mint kilencvenezer fős seregével harcra hívta Falkirk mezején a skót lázadókat. A kilencszeres túlerő és a jobb technikai felszerelés eleve eldöntötte a csata sorsát. A nagy hatótávolságú nyilak gyorsan megtizedelték a skót sereget. Majd tízezer bátor skót hazafi lelte halálát. A rettenthetetlen skót hős bálványa leomlott, sikerei a múltba vesztek. Több mint hét éven keresztül nem is lehetett tudni Wallace-ről semmit. William ereje és elhivatottsága azonban még mindig veszélyt jelentett Anglia számára. 1305. augusztus 5-én egy skót lovag – az angol király híve – tőrbe csalta Wallace-t Glasgow-tól nem messze. William-et Londonba hurcolták, ahol hosszasan vallatták, ám ő nem akart hűségesküt tenni Edward királynak. 

Augusztus 23-án kegyetlen körülmények közt kivégezték, majd holttestét négy darabba vágták. Fejét elrettentésül a London Bridge-re függesztették ki, jobb karját a Newcastle-upon-Tyne hídra, bal karját Berwickben, jobb lábát Perth-ben, bal lábát pedig Aberdeen-ben akasztották ki. A király úgy gondolta, hogy ezzel végképp megtöri a skótok ellenállását. Rosszul hitte. Kegyetlenkedése még azokban is haragot szított, akik addig békésen tűrték az angolok elnyomását. A felbőszült nép Robert the Bruce mögé sorakozott és legyőzve az angolokat, királlyá koronázták.

Még több vár és kastély...

Valamikor több mint 2000 vár volt Skóciában, azonban ezek nagy hányadát csak a történelmi feljegyzésekből ismerjük. Az ország minden részén megtalálhatók voltak, bár a lakótornyok inkább az angol határ mentén terjedtek el, míg a reneszánsz épületek legszebb példányai az északkeleti vidéken találhatók.

Az első skót várakat a 11. és a 12. század során kezdték el építeni normann hatásra. Ezeket a földvárakat azután 1200 körül váltották fel a kőből épült erődítmények. A 14. század végére a hatalmas, függönyfalas építmények helyét átvették a sokkal egyszerűbb lakótornyok, a kevésbé félelmetes védművekkel rendelkező függőleges kiterjedésű lakóépületek. 

Ez a függőleges építkezési mód egészen a 17. század végéig népszerű volt a skót földtulajdonosi réteg körében, ekkor azonban kezdtek megjelenni az országban a klasszicista építészet első megnyilvánulásai. A 18. század végén újjáéledt a középkori építészet és ismét vár-jellegű házakat kezdtek építeni. 

Ezek a „várak” már nélkülözték a komoly védelmi képességeket, mégis egyszerre hordozták magukon a várak és lakótornyok építészeti stílusát és a dekoratív külső megjelenést. 

Rengeteg oldalt megtölthetnék még itt az összes fellelhető skóciai várról, várromról és kastélyról, de hogy jusson másra is hely, most befejezésül csokorba kötök néhányat, képekkel illusztrálva.

Edinburgh Castle

A vulkáni eredetű sziklacsúcson magasodó Edinburgh-i vár egy ősi erődítmény, amelynek égboltra rajzolódó sziluettje a város legtöbb pontjáról látható. A helyén már az időszámításunk előtti 9. században is éltek emberek. I. Dávid király uralkodása, azaz a 12. század óta bizonyítottan királyi vár állt itt, és a hely uralkodói rezidencia maradt egészen az angol és a skót korona 1603-as egyesítéséig. Lévén a Skót Királyság egyik legfontosabb erőssége, az edinburgh-i vár számtalan történelmi konfliktus részese volt a 14. századi skót függetlenségi háborúktól az 1745-ös jakobita felkelésig terjedő időszakban. Egynéhány alkalommal ostromolták, hol sikeresen, hol eredménytelenül. A 17. század végétől katonai támaszponttá vált és egy nagy laktanya is helyet kapott benne. Műemléki jelentőségét a 19. században ismerték fel, azóta több jelentős újjáépítési szakaszon ment át.

Edinburgh és a vár legöregebb épülete a kis Szent Margit-kápolna. Egyike annak a nagyon kevés 12. századi épületnek, melyek a skót várakban fennmaradtak. Az 1124–1153 között uralkodó I. Dávid király korából származik, aki a királyi család magánkápolnájaként építette és anyjának, az 1093-ban meghalt, magyar születésű Skóciai Szent Margitnak ajánlotta. A kápolna túlélte az 1314-es ostromot, mikor a vár védműveit mind lerombolták, kibírta azt is, hogy a 16. századtól lőport tároltak benne. „Újrafelfedezése” 1845-ben történt meg, az azt követő néhány évben felújították.

Dunvegan Castle

Skye-sziget, az egyik leghíresebb skót klán, a valóban létezett és létező MacLeodok földje, a Dunvegan Kastély pedig a klán ősi székhelye. A több mint 800 éves kastély folyamatosan lakott volt, jelenleg az ország egyik leglátogatottabb történelmi emlékhelye. Még a Japán császári pár is ellátogatott ide. A kastély a történelmi korok stílusait mind magán viseli, furcsa egyvelegét alkotva. Az 1933-ban múzeummá alakított többszintes épület termeiben John MacLeod, a MacLeod klán jelenlegi vezére őrzi családja kincseit, így például a Flairy Flag-et, melynek szó szerinti fordítása tündéri zászló. Ezt Lain, a 4. klánvezér kapta búcsúajándékként feleségétől, aki a legenda szerint tündér volt. A zászló misztikus erővel bír, mely megvédi a klánt. A MacLeod-ok közt ugyan nem élt Connor, vagy Duncan nevű „Hegylakó", ám a klánok egymás közti keveredésének következtében volt Duncan keresztnevű férfi a klánban, csak épp nem egyenes ági MacLeod.

A hatalmas festményekkel díszített szobákban régi fegyverek és ruhák is helyet kaptak. A földszinti helyiségek egyikében - a börtöncella mellett - hangulatos filmen mutatják be a régmúlt dicsőségét, a klán tetteit, és a sziget természeti kincseit. A várudvarból csodálatos kilátás nyílik a tengerre, a távolabbi hegyekre, és a szép várkertre, melyben természetes vízesés táplálja a különleges fákat, virágokat.