2012. július 7., szombat

Világörökség - New Lanark



Lanarkshire megye déli részén, a Clyde folyó mellett található New Lanark, egyike Skócia négy Világörökség helyszínének, (Edinburgh, Skara Brae és St Kilda) mely az UNESCO védelme alatt áll. A települést 1786-ban alapította David Dale, aki a gyapotfeldolgozó üzemeket és az itt dolgozók lakásait építette. Dale azért telepítette ide a gyárakat, hogy kihasználja a folyó nyújtotta vízi energiát. Egy gátat építettek a folyóra, ezzel vezették a vizet az üzem energiaszükségletének ellátására. A víz először egy alagúton folyt át, a Lade-nek nevezett nyitott csatornán, majd számos keréken át jutott el minden egyes malomépülethez. 1929-ben az utolsó kereket is vízi turbinára cserélték, és még mindig használják. 


Egy társaság – amelynek veje, Robert Owen filantróp társadalomreformer is tagja volt – irányításával New Lanark sikeres üzletté fejlődött, és az utópista szocializmus mintapéldája lett, ám a társtulajdonosok elégedetlenkedtek a jóléti programokra fordított pluszköltségek miatt. Owen azonban nem volt hajlandó a régi rend szerint üzemeltetni a feldolgozókat, így végül kivásárolta az üzlettársait. New Lanark Európa-szerte ünnepelt lett, sok uralkodó, államférfi és reformer látogatott az itteni üzemekbe. Ámulva látták, hogy itt egy helyen található tiszta, egészséges ipari környezet, elégedett és életteli dolgozók, ráadásul jól prosperál az üzleti vállalkozás. Owen filozófiája ellentétben állt a korszellemmel, de sikerült bebizonyítania, hogy egy ipari vállalkozás anyagi sikerei érdekében nem szükségszerű rosszul bánni dolgozóival. A látogatóknak Owen megmutatta a falu kiváló lakhatási lehetőségeit és ellátottságát, valamint a feldolgozóüzemek gazdaságosságát igazoló könyvelést. 


Hozzávetőleg 2500 ember élt New Lanarkban, sokan közülük Glasgow és Edinburgh szegényházaiból költözött ki. Bár az üzemek messze nem voltak kellemetlen helyiségek, Owen elégedetlen volt a körülményekkel, és elhatározta, hogy javít a munkások lakóhelyén. Külön figyelmet szentelt az itt élő és dolgozó mintegy 500 gyereknek. Britanniában ő nyitotta meg az első elemi iskolát 1816 -ban. Miután az üzemek leálltak, az emberek kezdtek elköltözni a faluból, az épületek pedig pusztulásnak indultak. 1963-ban az épületek védelmében megalakult a New Lanarkért Egyesület, és nekiláttak a Caithness Row és az óvodaépületek felújításának. 1970-ben az üzemeket és egyéb ipari épületeket, valamint a Dale- és Owen-féle házakat eladták egy ócskavassal foglalkozó cégnek. 


1974-ben megalapították a New Lanark Conservation Trust (New Lanark Megőrzéséért), hogy megakadályozzák a falu pusztulását. 2005-re a legtöbb épületet felújították, és a falu fontos turistalátványosság lett. Becslések szerint körülbelül 400,000 ember látogatja a falut évente. Az UNESCO azzal ismeri el New Lanark jelentőségét, hogy Skócia négy Világörökség helyszíne közé emelte.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése