Eilean Donan Castle

Mivel is kezdhetném stílusosabban a Skót várak és kastélyok bemutatását, ha nem az Eilean Donan-nal, mely Fort William és Inverness között, az A 87-es út mellett található. A kastély tetejéről három tó, azaz loch is látható: a Loch Long, a Loch Duich és a Loch Alsh. A kastélyt még II. Sándor uralkodása alatt (1214–1250) építették. Az Eilean Donan nevet arról a picinyke szigetről kapta, amelyre felépítették. Az épület ugyanis egy kis kitüremkedésen nyugszik, ahova egy hangulatos híd vezet át. Az Eilean Donan pedig nem jelent mást, mint „Island of Donan”, azaz Donan szigete. A hetedik század elején Szent Donan lakott ezen a szigeten. Miután a largsi csatában sikerült győzedelmeskedni a norvég Haco király felett, II. Sándor a kastélyt Colin Fitzgeraldnak ajándékozta hálája jeléül. Arról is szólnak legendák, hogy még megkoronázása előtt, a 14. században Robert the Bruce is menedékre talált itt. A feljegyzések szerint John MacKenzie bújtatta a későbbi királyt a csodaszép kastély falai mögött. 1509-ben a MacRae klán lett az Eilean Donan felügyelője, ennek következményeképpen mind a mai napig büszkén vállalják, hogy a kastély az ő otthonuk.
Ebben az időszakban számos konfliktus robbant ki, beleértve a rablóportyákat és a klánok közti csatározásokat is. Az Eilean Donan egyik legendája szerint, amikor a MacDonald klán megpróbálta meghódítani a kastélyt, elég volt egyetlen nyíl, hogy eldöntsék a csatát. A krónikák szerint az épületet védő Duncan MacRae klánvezér egyetlen, jól irányzott nyílvesszővel leterítette a MacDonaldok élén habzó szájjal nekilendülő vezért. 1719. tavaszán két spanyol felségjelű hajó kötött ki Kintail partjainál. Az egyik feljegyzés szerint háromszáz fős csapat szállt partra Tullibardine márkijának vezetésével. E verzió szerint a csapatok tábort vertek az Eilean Donan-nál, majd csatlakoztak a Rob Roy MacGregor féle sereghez. Egy másik feljegyzés alapján pusztán negyvennyolc harcos és két vezér táborozott le a kastélynál. Ezután királyi hajók érkeztek és ágyúzni kezdték az építményt. A krónikák szerint a támadás nem okozott nagy kárt a falakban, a spanyolok pedig megadták magukat, őket később Leith-ben börtönözték be. A kastélyt végül az angolok robbantották fel, miután a helyőrség megadta magát.

Az Eilean Donan majd kétszáz éven át romokban állt a kis szigeten, megsebezve, megsemmisítve. A kastélyt végül 1912 és 1932 között John MacRae-Gilstrap újíttatta fel, majd negyedmillió fontért. Ha valaki azt hiszi, hogy ő még sohasem látta a kastélyt, azt el kell bizonytalanítanom. Az Eilean Donan volt a MacLeod-ok háza a Hegylakó című filmben, de ez az épület szerepel a legtöbb képeslapon, útikönyv borítóján is, mint Skócia „arculata”.
Innen egy virtuális várlátogatásra indulhatsz! Megéri körülnézni a vár belsejében is.

Falkirki vizikerék

A tradíció Skóciában fontos dolog, de a skótok nemcsak a múltjukkal foglalkoznak. A XXI. évszázadba lépő Skócia merész, ötletes alkotása a 2002-ben üzembe helyezett falkirki vízikerék. Az idegenforgalmi szempontból is nagy sikerű, látványos szerkezet az évszázados hagyományokhoz kapcsolódó megújulás példája. A modern gőzgép konstrukciója a skót James Watt nevéhez kapcsolódik. A szénbányákba betörő víz szivattyúzása, a textilüzemek fonó-szövő gépeinek hajtása mellett az ipari forradalom lényeges eleme volt a közlekedési infrastruktúra megteremtése. Grangemouth kikötője, valamint Glasgow üzemei között az 1777-ben megnyitott Forth and Clyde csatorna biztosított összeköttetést. Az 1822-ben átadott Union-csatorna pedig Edinburghben végződött. A sajátos domborzati viszonyok miatt a két vízi út között 34 méteres volt a szintkülönbség. A hajóforgalom ezért csak 11 zsilip alkalmazásával működhetett. A csatornarendszer közel két évszázadon át, 1963-ig Skócia iparának és kereskedelmének legfontosabb szállítási útja volt.

A használaton kívüli csatornák reneszánszát a Millenium Link-projekt hozta el. Ennek részeként - a medrek kikotrása mellett - a korábbi zsiliprendszert váltotta fel a falkirki vízikerék, mely a modern Skócia egyik jelképe lett. A bravúros konstrukció: hatalmas, vízszintes tengely körül forgó, kétkarú emelő. Az óriási madárfejekre emlékeztető karok két, vízzel feltöltött gondolát tartanak. Utóbbiakba úsznak be a hajók az alsó és a felső csatornából. Archimedes törvénye alapján a két, azonos térfogatú gondolát azonos szintmagasságú vízzel feltöltve, a rendszer a gondolákban úszó hajókkal együtt is egyensúlyban van. Így az alsó és a felső zsilipet lezárva, a gigászi szerkezet 180°-os átfordításához mindössze 1,5 kW (!) teljesítmény szükséges. (Pedig egy-egy 25 méter hosszú gondola tömege, a benne lévő vízzel és a hajóval mintegy 300 tonna.) Az átfordítás úgy történik, hogy a gondolák és a bennük úszó hajók eredeti helyzetükkel párhuzamosan, vízszintes helyzetben maradnak. Vagyis a víz nem ömlik ki, a hajók és utasaik pedig nem potyognak le az átfordulás közben. A zsiliptáblák ki-bezárása, a megfelelő vízszintmagasság beszabályozása és az átfordítás mindössze 15 percet vesz igénybe. Az emberi leleményesség nem ismer határokat.

Nincs, de mégis van: a Skót Font

Skóciai kirándulásunk alkalmával egy igen érdekes dologra lettem figyelmes. Mint mindenki más, én is vásárolgattam szuveníreket. Egy ilyen alkalommal meglepődve láttam, hogy egy teljesen más kinézetű bankjegyet kapok vissza. A fiam, - aki akkor ott élt -, megnyugtatott, hogy nem hamisítvány, nyugodtan tegyem csak el. Mivel érdekelt, hogy mi is van e mögött, az internetet hívtam segítségül, és valahogy nem lepődtem már meg azon, hogy a skótok itt is megpróbálnak „kilógni” és identitásukat a bankjegyekben is megmutatják.

Ma nem létezik különálló skót font, de Skócia három legnagyobb zsíróbankja, a Royal Bank of Scotland, a Bank of Scotland és a Clydesdale Bank ad ki bankjegyeket belföldi használatra. Ezek időnként az Egyesült Királyság más részeiben is felbukkannak, leggyakrabban azonban csak Skóciában használatosak, és értékük megegyezik a font sterlingével. Az Egyesült Királyság területén kívül ezeket a bankjegyeket nem fogadják el. A skót bankok a bankjegykibocsátást csak 100%-os fedezettel tehetik, tehát a Bank of England bankjegyeiből a saját kibocsátásúval azonos mennyiséget kell tartalékolniuk, azaz nincs jegybankpénz-teremtési képességük.

Ezeknek a bankjegyeknek a kibocsátását az angol bankrendszer specialitása teszi lehetővé, mivel a bankjegykibocsátás az Egyesült Királyságban nem monopólium. 2007-ben az év bankjegye a Bank of Scotland által kibocsátott 50 fontos lett, amelyen a Falkirki Vízikerék látható.

Highland Cow - Kyloe

A skót Felföldi marha (Kyloe) egy újabb jellemző "motívuma" ennek az országnak. Elsősorban hosszú szőrű bundája miatt híres, ez segít neki megbirkózni a hegyvidék kemény körülményeivel. Az ország Sarkkörhöz közeli részein él, ahol már hozzá szokott a nem éppen hétköznapi körülményekhez, a kemény terepekhez. Nagyon jól ért az élelem felkutatásához és türelmének, ügyességének köszönhetően gyakran láthatjuk a skót hegyvidék meredek, óriási lejtőin legelni. Főként fűféléket eszik, de az alacsonyan lévő fák és bokrok leveleit is szívesen fogyasztja, valamint nagyon kedveli a virágokat! Nagy testű, robusztus alkatú, egész testfelépítése a rideg-tartáshoz és a hosszú, olykor igen kemény telek átvészeléséhez idomult. A teleket képes emberi segítség nélkül is átvészelni. Alapvetően húshasznú fajta, viszonylag kevés tejet ad.

Eredeti színe fekete volt, mára az egyedek többsége vöröses-barnás színű szőrzetet visel. Jellegzetes bélyege a mindkét ivarnál jelenlevő hosszú, és majdnem teljesen szimmetrikus szarvak, melyek a bikáknál erősek és előreállók, a teheneknél hosszabbak és inkább felfelé állók. A skót felföldi marha ma az ökológiai gazdaságokban újra világkorát éri, mivel kevés gondozást igényel. Mára Skócián illetve az Egyesült Királyságon kívül számos országban tartják (többek között Skandináviában igen népszerű). Jól legeltethető nedves legelőkön. Sokszor a hasáig áll a vízben és úgy eszi a füvet.

Mivel mutatós állat és van benne valami őskori jelleg vadasparkokban és állatkertekben is tartják világszerte. Kyloe is nemzeti jelképnek tekintendő Skóciában.Egy Fort William melletti tanyán sikerült közvetlen közelről látni őket. Meglepődtünk, mert nagy termetükhöz képest szelídek voltak, és szívesen vették a simogatást, s ettől azonnal a kedvenceink lettek.

Nemzeti ételük: a Haggis

A skót nép étkezési szokásait és ételeik jellegzetes alapanyagait mindig meghatározta az ország földrajza. Skócia messze fent északon fekszik, éghajlata mostoha, termőföldje kevés. Az került az asztalra, amit a nép kemény munkával megtermelt. A jellegzetesen skót fogások közt rengeteg, egyszerűen elkészített hal- és húsételt találunk. A skót partoknál igen tiszta a tenger, de édes vizei is Európa legtisztábbjai közé tartoznak. Érdemes megkóstolni a homárt, az osztrigát, a lazacot és a pisztrángot. Skócia erdeiből kiváló vadhúsok kerülnek ki. Ami pedig világszerte elismertségnek örvend: az aberdeeni Angus-marhaszelet. Ez a húst kedvelő skótok egyik kedvenc csemegéje. Angolosan átsütve, esetleg valamilyen mártással, hasábburgonyával és vegyes zöldségkörettel fogyasztják. A skót szakácsok egyébként úgy tartják, hogy a jó hússzelet semmiképp nem lehet három centiméternél vékonyabb. A gabonafélék közül leginkább a zab termesztésének kedvez az ország éghajlata, fogyasztják is számtalan formában. A zabkása (porridge) a skót reggeli szerves része, a zablepény (oatcake) pedig kenyérpótló.A Haggis a legtipikusabb skót étel. Engem a hurka és disznósajt keverékére emlékeztetett. A skótok imádják, nemzeti identitásuk egyik jelképének tartják. A rossz nyelvek szerint viszont az angolokat szokták vele riogatni, akik állítólag borzadnak tőle. A hagyományos recept szerint feldarabolt birka- vagy borjúbelsőségből (aprított szív, tüdő, máj) készül, amelyet faggyúval, hagymával, zabliszttel és fűszerekkel kevernek, majd juhbélbe vagy birkabendőbe töltenek és megfőznek. Tűzforrón, fehérrépapürével és tört burgonyával szervírozzák.A haggis a skót henteseknél egész évben kapható. Az étel igazi szezonja azonban két jeles ünnepnaphoz kapcsolódik: Szilveszterhez és január 25-én a „Burn’s Night”hoz. E napon van Robert Burn születésnapja, Walter Scott mellett ő a skót irodalom legjelentősebb személyisége. Ő írt egy ódát a haggisról, melynek elszavalása a nap ünnepélyes ceremóniájának egyik fő eseménye: A haggist egy ezüstálcán viszik az ebédlőbe – az ételvivőt követi egy whiskyvivő, majd dudások következnek -, ott a vendéglátó, a haggist felszeli egy hosszú késsel, melyet a skótok tradicionálisan a térdharisnyájukban viselnek, s közben szavalja az ódát. Hozzá whiskyt isznak kis poharakból. Azért tudnak élni.

Ben Nevis hegy és whisky

A Ben Nevis Skócia és egyben az egész brit szigetvilág legmagasabb pontja. Neve a kelta nyelvben „dühös, mérges” vagy „a mennyország hegye” jelentésekkel bír, és az eredeti kelta Beinn Nibheis angolosításából keletkezett. Érdekessége, hogy formája szerint a helyiek Tehénhegynek hívják. A hegy nyugati és déli oldala 1200 métert emelkedik ki mintegy 2 km-en keresztül a Glen Nevis völgyéből. Ez Nagy-Britannia leghosszabb és legmeredekebb hegyoldala, mely látványos és jellegzetes hegytömeggé teszi a dél felől szemlélők számára. A Ben Nevis nem nagyobb 1343 méternél, ehhez azonban hozzá kell számítani a skót felföld szeszélyes időjárását, és azt a tényt, hogyha meg szeretné mászni az ember, akkor valóban a tengerszintről kell indulnia. Fort William a hegy lábánál terül el, ahol két éve én is egy hetet tölthettem, onnan bejárva az országot. Gyönyörű, barátságos kis tengerparti városka, aminek érdekessége, hogy a tenger „benyúlik” a patkó alakban őt körülvevő hegyek közé.

Itt található a híres Ben Nevis whisky üzem, amit sikerült belülről is megtekintenem, és meg is kóstolnom az itt készült, hamisíthatatlan skótwhiskyt. A lepárlót még 1825-ben alapította Long John McDonald, aki büszke volt rá, hogy az ő whiskyje lett Viktória királynő kedvenc nedűje. A skótok szerint máshol is lehetne skótwhiskyt gyártani, ha meg lehetne oldani néhány skót hegyi-patak, némi felföldi tőzeg és tiszta skót levegő helyszínre szállítását, s ha minimum 3 évig és 1 napig tudnák érlelni azt. Persze ennek hiányában, csak ott, és csak az ottani hagyományok szerint készülhet finomra. Skóciában minden egyes lepárló üzem utánozhatatlan skótwhiskyt készít, mégis az egyes régiók ízvilága különbözik. Ennek oka, hogy az érlelés során kb. 2%-a elpárolog a hordóból, s helyére az adott klíma levegője kerül.

Nessie az örök legenda

Nessie-t, azaz a loch ness-i szörnyet először még a vikingek észlelték, az első írásos feljegyzés pedig az Úr 565. esztendejéből származik, amikor is egy óriás vízi szörnyről írnak a krónikások. Ekkor még arról számolnak be a feljegyzések, hogy Nessie szétmarcangol egy embert, majd pedig hatalmas delfinugrásokkal eltűnik a vízben. Gyilkos támadásáról, azóta sem esett szó. Nessie minden jel szerint békés szörnnyé válhatott, bár meggyőző adat ma sem áll rendelkezésre. Nessie, úgy tűnik minden idők legkedveltebb szörnye lett. Hogy vajon mit rejt az ezer láb mély és huszonnégy mérföld hosszú Loch Ness, az titok. De nem is biztos, hogy akarjuk tudni. Sokkal izgalmasabb a titokzatosság, az ismeretlen utáni hajsza. Nessie pedig nagyon sokat ér Skóciának. Különösen így. Ezernyi újságcikk, több száz könyv jelent meg róla, volt mellék- és főszereplője számos mozifilmnek. Soha, egyetlen legendás szörny sem tudott ennyire azonosulni az adott országgal, mint Nessie Skóciával. Szinte emblémája, azonosítója lett a skót felföldnek.

Érdekes, hogy a skótok, mint „öreglányt” emlegetik leggyakrabban, pedig senki sem tudja, hogy ha volt, vagy van is odalent valami, akkor az a lény milyen nemű lehet. De nem is ez a lényeg. Több mint hetven évvel azután, hogy az első hitelesnek talált fényképfelvétel megjelent Nessie-ről, még mindig kutatják titkát, a világ különbözői tájairól pedig ezrével érkeznek a turisták csak azért, hátha nekik lesz szerencséjük. Mégis a tény, tény marad: az eddigi összes kutatás, végezzék azt kamerával, radarral vagy mini-tengeralattjáróval, mind azt az eredményt hozta, hogy valami van odalent, csak nem tudni micsoda. A legtöbb szemtanú vallomása mégis sok mindenben egyezik. Sokuk kígyó vagy gyík alakról beszél, hosszúkás nyakkal. Kutatók úgy vélik, hogy a leírások alapján egy őskori, angolnaszerű állatról lehet szó, egy különös fajta, esetleg mutáns ősgyíkról. A kérdés csak az, hogy miként jutott a tóba? Az egyik lehetséges verzió szerint a legutóbbi jégkorszak alkalmával került valahogyan erre a területre a szörny, amikor a vízfelület összeért. De ez sem teljesen megfelelő magyarázat mindenre. A Loch Ness hőmérséklete ugyanis meglehetősen alacsony. A leírásokból pedig arra lehet következtetni, hogy egy alapvetően hidegvérű állatról van szó, amely nem tud megélni ilyen fagyos vízben. A táplálkozása sem megoldott, hiszen ekkora testet nem lehet ellátni azzal a kevés hallal, ami a tóban él. Annak sincs nyoma, hogy esetleg plankton- vagy növényevő lenne.

A legelső fényképes észlelések több mint hetven évvel ezelőtt készültek. Ha a lény már elpusztult, akkor hol a teteme? Sok-sok kérdés, és mind megválaszolatlan. De nem biztos, hogy szükséges ezekre mind választ kapnunk. Nessie így jó, ahogy van. A titokzatos öreglány így lesz örök életű, a Nessie-múzeum, és a tó pedig folyamatosan látogatott.

Skye sziget

Romantikus mesék elbűvölő kis helyszíne a Belső-Hebridák szigetcsoport legnagyobbja, Skye szigete (angolul Isle of Skye; skótul An t-Eilean Sgitheanach). A középső kőkor óta lakott terület, története során állt viking fennhatóság alatt, majd a MacLeod és a MacDonald klánok birtokolták. A lakosság egyharmadának anyanyelve gael. Jelentős részük mezőgazdaságból, halászatból és whiskylepárlásból él, de fontos bevételi forrás a turizmus is.
Ez Nagy-Britannia egyik legszélsőségesebb, ám egyben legszebb vidéke. Félelmetes hegyei, erődjei és vallásos közösségei gyönyörű, elvarázsolt hellyé teszik. A kis sziget meredek hegyvonulataival, hirtelen a tengerbe ereszkedő szirtjeivel és mélyen a szárazföldbe nyúló öbleivel csodálatos természeti szépségekben bővelkedik.

Az egyetlen nagyobb város s egyben a sziget mini-fővárosa Portree, aranyos, színpompás házakkal díszített csodás kis kikötővel. A szárazföldtől csupán egy kőhajításnyira található szigetet autóval – kompon kívül - a Kyle of Lochalsht Kylekinnel összekötő hídon át lehet megközelíteni. Ezen a szigeten, - és útban Skye felé - is sok vár és kastély található, kitűnő, vagy éppen romos állapotban. Sokuk még ma is lakott, vagy helytörténeti kiállításoknak adnak otthont. Róluk később, részletesen is írok.

Hebridák

Skócia nyugati partjainál helyezkedik el a változatos látványt nyújtó több száz szigetből álló Hebridák. Két világ találkozása ez a hely: a buja, zöldellő Belső-Hebridák és a zord, sivár, erős szeleknek kitett Külső-Hebridák. A történelem során kelták, vikingek később angolok és skótok háborúztak a szigetekért, mára azonban alig néhánynak van lakója. A turisták számára azonban közkedvelt célponttá vált az egykoron csak geológusok, ornitológusok és hegymászók által látogatott vidék. A teljesség igénye nélkül, íme, néhány csodálatos látnivaló Skócia kétségtelenül legmegbabonázóbb vidékéről.

A Külső-Hebridák legnagyobb szigete Lewis (Harris), itt található a szigetcsoport fővárosa a mindössze 8000 lélekszámú Stornoway. Ezen a szigeten találjuk a hárommilliárd éves sziklákból faragott, Callanish állóköveket. A köveket a sziget első lakói 5000 évvel ezelőtt állították. A kövek 13 méteres átmérőjű kőkört alkotnak, melyben a középső körben álló szikla 4,5 méter magasan emelkedik ki az őt körülvevő külső kört alkotó 3,5 méter magas kövekből. Hasonlóan Stonehengehez pontos funkciója nem ismert, de valószínűleg rituális központ lehetett.

A Trotternish-félszigeten, a Szentélynek nevezett bazaltcsoport közepén magányos őrszemként emelkedik ki a 49 méter magas bazaltpillér, az Old Man of Storr, mely évszázadokon át segítette a hajók tájékozódását. E különös természeti képződményeket ősi vulkáni tevékenység hozta létre évmilliókkal ezelőtt.

Szintén a Belső-Hebridákhoz tartozik Staffa szigete, ahol talán a szigetcsoport legérdekesebb geológia képződményét a Fingal-barlangot találjuk, ahova a turisták számára barlangnéző túrákat indítanak a közeli Mull szigetről. A tenger hullámzása által kivájt barlang egyedülállóságát az adja, hogy a barlangok szokásos karbonát kőzetével szemben bazaltorgonák építik fel, melyek egy 60 millió éves óriási vulkánkitörés eredményeként jöttek létre.

A skótduda

Az első írásos feljegyzés, amely dudát említ, még a Krisztus utáni kor első száz évéből származik. A legenda szerint már Néró császár is megpróbált játszani egy korabeli dudán, hogy milyen sikerrel, arról nincs hír.A dudák többféle változatban és formában is léteznek, a világ számos országában, így Skócián kívül Írországban, Oroszországban, Finnországban, Németországban, Franciaországban és spanyol honban is. Alapjaikban nem nagyon különböznek, mégis a különbség szakértő szemmel könnyen felismerhető. Kétségtelen, hogy a skóciai dudák a leghíresebbek, különösen úgy, hogy a Bagpipe mára Skócia egyik jelképévé vált. A legendák szerint az eredeti dudákat még a római légiók, a hódító hadjáratok idején vitték át a Brit-szigetekre, más feljegyzések szerint viszont sokkal inkább Írország volt a kiindulópont. Nem tudni, hogy melyik változat igaz, lehet akár mindkettő. Van olyan felvetés is, hogy a skótok maguk fejlesztették ki a bagpipe-okat, de ez természetesen a legvalószínűtlenebb. A legtöbb szakértő és kutató a római változatra szavaz. Azt azonban nem lehet elvitatni, hogy amikor Európa minden nagyobb monarchiájának udvarán dudák szóltak, az ősi skót szerkezet, a felföldi klánok által kifejlesztett great pipe lett világhíres. A skótok háborúban és békében is csak fújták, fújták, míg aztán ez lett végül nemzeti hangszerük. A skótdudák hangja kétségtelenül egybeforrt a háborús sikolyokkal, hiszen a skótok a dudák dallamaival hergelték fel magukat, abból nyertek bátorságot és lelkesítést. A dudák hangját hat mérföldről is lehetett már hallani, jó körülmények között akár tízről is.Érdekes, hogy manapság egyre inkább újra reneszánszát éli a hangszer, köszönhetően a populáris műfajoknak, melyek beépítették zenéikbe. Hevia: Busindre Reel

Szoknyás férfiak - A Kilt

A highland dress, vagyis a hegylakók ruházata a legerőteljesebb, legjellemzőbb, legromantikusabb és leghatásosabb szimbóluma Skóciának. Nessie, a vörös haj és a whisky a nyomába sem ér. Ki ne tudná, hogy Skóciában még a pasik is szoknyában járnak, ráadásul a kilt alatt elméletileg nem hordanak semmit, csak úgy à la nature rántják magukra a nemzeti viseletet. Egy ősi mondás szerint „egy skót férfi szoknyában, másfél férfit tesz ki”. És ebben van is valami. Fura, de férfiasabb szoknyában lenni, mint egy kopott farmerben. Sokkal hatásosabb külsőt kölcsönöz viselőjének a kockás ruhadarab, mint bármi más.A kilt eredetileg egy végtelenül egyszerű ruhadarabnak számított. A tartan egyetlen szövetdarab, amelynek szélessége körülbelül 2 yard (1 yard = 0,914 méter), míg hosszúsága 4–6 yard kellett hogy legyen. Felhelyezése is igen egyszerű. Egy korabeli leírás szerint: „helyezzük a bőrövünket a földre, majd a szövetet fektessük rá hosszanti irányban. Ezt módszeresen hajtogassuk össze a közepén, mindenkinek méretétől függően az öv fölött addig, amíg mindkét végén ugyanakkora rész lóg ki, és kellően fedi a test első részét. Ráfektetve az övre, hajtsuk össze, míg a végek átfedik egymást. Kössük körbe az övet, és addig engedjük le a széleket, amíg a férfiasságot kellően eltakarja, mondjuk térdhajlatig. A szövetet vessük át a jobb vállunkon, és rögzítsük egy brossal, kitűzővel”. A ruházatnak számos előnye volt a felföldi klímán és terepen. A kényelmi szempont is lényeges volt, hiszen igen könnyen lehetett benne mozogni, futni, hegyet mászni. Szövetéből adódóan meleg volt és a váll mögé hajtott rész pedig egy esetleges esőben még köpenyként is szolgált. Sokkal praktikusabb volt egy nadrágnál, ami kényelmetlenné tette volna a hétköznapokat a felföldeken, esténként pedig, amit általában a szabadban töltöttek, kis takaróként, pokrócként is használhatták. A feljegyzések szerint az akkor használt szőtt gyapjú még szilárd vízálló képességekkel is bírt. Ha elkapta a zivatar az embert, a kilt még hamarabb megszáradt mint a highlanderek loboncos haja. Hétköznapi viseletre egy rakott kiltet használtak, ünnepi alkalmakkor pedig a klán hivatalos kiltjét, már amennyiben az adott családnak volt ilyen. A hagyományos és mindennapi kabát vagy zakó, illetve kising is kiegészítette a kiltviseletet, előbbiek gyapjúszövet vagy háziszőttesből készülnek. A sporran, amit legszívesebben bőrszütyőnek mondanék magyarul, szintén fontos kiegészítője a kiltnek. Ez egy amolyan, bőrből való erszényféle, amely mindennapi használatra készült. A csinosan szőrös vádlikat hosszú, vastag harisnya, illetve zokni védi. Nappali használatra fehér vagy zabszínű (bézs) dukál. A harisnyakötő kis szalagok igen divatosak lettek, színük lehet piros, zöld, vagy katonakék. A Balmoral bonnet, azaz a balmoral sapka az egyik legsikeresebb fejfedő. Leginkább egy tengerészsapkához tudnám hasonlítani. Színe általában sötétkék, -zöld vagy -barna, tetején néha piros pompon is látható. A sapka oldalán gyakran viselnek ezüstözött kitűzőt. Ezek mindegyike az adott klánhoz való tartozásra utal.
Manapság a kilt inkább turistacsalogató látványosság lett. Ünnepségeken és nemzeti napokon azonban, aki csak teheti, szoknyát húz. A highland dress viselése korábban sem csak a felföldi régiókra volt jellemző, így manapság sem csak ezeken a tájakon hordják. Még a lowlanderek, az alföldiek is, akik a történelemben mindig többségben voltak az északiakkal szemben, tisztelettel tudomásul vették és elfogadták az egyébként általuk olykor megvetett és „barbárnak” tartott öltözködési szokást. Ma már boldog-boldogtalan, akinek ereiben egyetlen csepp skót vér is csörgedez, büszkén viseli a kiltet és a tartant. Ugyanúgy magukra öltik a népi viseletet, mint korábban felföldi testvéreik. Ha ezt üknagyapáik látnák, bizonyára hüledeznének a látványtól. Az ősök ugyanis felfoghatatlannak és megmagyarázhatatlannak tartanák, hogy egy alföldi szoknyát viseljen.

Fővárosa: Edinburgh

Skócia fővárosa, sokak szerint Európa egyik legszebb városa. Tény, hogy kevés városban tapasztalhatjuk az emberi alkotás és a természeti adottságok ilyen páratlan ötvöződését, mint Edinburghban. Szerencsés körülmény, hogy a sok háborúskodás közepette viszonylag épségben maradt, megkímélte a II. világháború is. Edinburgh az Egyesült Királyság egyik fő turisztikai látványossága, hozzávetőlegesen 13 millió látogatót vonz évente, és ezzel London után a második a sorban.

Edinburgh a Dél-skót-felföld keleti partján található, a Forth folyó deltatorkolatának déli részén. A vulkanikus eredetű területen elterülő várost 626-ban alapította Northumbriai Edvin, és a 15. században lett Skócia fővárosa. A híres Edinburgh-i Egyetemnek köszönhetően a felvilágosodás korának egyik központjává vált. A történelem során számos esetben volt csaták színtere; kifosztották, egy része tűzvészben megsemmisült, de lakói kiemelt figyelmet fordítanak történelmi hagyatékuk megőrzésére, környezetük ápolására olyannyira, hogy 1995-ben az Óvárost és az Újvárost az UNESCO a Világörökség részévé választotta. A különleges természeti adottságú, kedvező fekvésű, történelmi nevezetességekben és látnivalókban bővelkedő város gazdasága főleg a turizmusra és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatóiparra épül. Edinburgh élénk kulturális életének gerincét a szinte egész évben folyamatosan zajló fesztiválok adják, melyek közül kiemelkedik a minden év augusztusában megrendezett Edinburgh-i Fesztivál és az ehhez szervesen kapcsolódó The Fringe, ami a világ legnagyobb nemzetközi művészeti fesztiválja. A fesztiváleseményeken kívül a kulturális létesítmények sokasága kínálja programjait. Az UNESCO 2004-ben, a világon elsőként, Edinburgh-nak adományozta a City of Literature (Az Irodalom Városa) díjat.

Éghajlata

Skócia éghajlata mérsékelt, óceáni és igen változékony. Az Atlanti-óceán Golf-áramlata melegítő hatást fejt ki, emiatt a hasonló szélességi fokon elhelyezkedő más területekhez képest (mint Oslo vagy Moszkva) sokkal enyhébb a tél, de a nyár hűvösebb és nedvesebb. A hőmérséklet általában alacsonyabb, mint a Brit-szigeten. Az Egyesült Királyságban a legalacsonyabb hőmérsékletet, -27,2 °C-ot, Skóciában mérték: a Grampian-hegységben. Az alföldeken a téli legmagasabb átlaghőmérséklet 6 °C, a nyári maximum átlag 18 °C. legmagasabb hőmérsékletet, 32,9 °C-ot Greycrookban mérték.
Általában véve Skócia nyugati része melegebb a keletinél, az óceáni áramlatok, illetve az Északi-tenger hidegebb felszíni hőmérsékletének hatására. Tiree a Belső-Hebridákon az ország egyik legnapsütöttebb helye: 1975-ben 300 napfényes napot számoltak. Skócia a csapadék megoszlását tekintve sem egységes. A legnedvesebb részben, a nyugati felföldeken az évi csapadékmennyiség meghaladja a 3000 millimétert. Az alföldek nagy része viszont kevesebb csapadékot kap 800 milliméternél. Az alföldeken nem általános az erős hóesés, a magasabban fekvő helyeken azonban gyakoribb. Braemarban például átlagosan 59 a havas napok száma egy évben, a part menti területeken azonban kevesebb, mint 10.

Tájegységei

Skócia - misztikus borzongás fut végig az ember gerincén, ha meghallja ezt a szót. Sötét várak és kísértetkastélyok tűnnek elő a szürke ködből. Csillogó mélykék tavak várakoznak sztoikus nyugalomban. A távolban skót dudák siránkozó-zümmögő hangja hallatszik. Naplemente idején fénykoncertbe kezd az ég. Közben halkan a háttérben, letűnt idők hullámai verdesik a szél-tépte skót partokat. Ez Skócia, egyszerre képzelet és valóság, maga a költészet... Itt nem baj, ha esik az eső, mert ez is hozzá tartozik a tájhoz. A whisky íze, a pubok forró hangulata, a várak hűvös folyosói éppúgy hozzátartoznak ehhez a tájhoz, mint a kristálytiszta levegő vagy a beszippantott tengerillat. Az ország vad, megszelídítetlen és gyönyörű.
Skóciát általában három tájegységre osztják. Az első a határvidék vagy más néven Dél-felföld, szélesen elterülő legelőkkel, enyhén lankás dombokkal. A második a Középső-alföld, Skócia leggazdagabb, de kevésbé látványos tája, ahol a lakosságának négyötöde lakik. A harmadik a Skót-felföld. A táj itt különlegesen szép, lápvidékek és vad hegyek, sebes hegyi patakok és csöndes tavak, keskeny öblök, alacsonyan ülő felhők, esők és ködök világa.
Fenn az Orkney-szigeteknél az Atlanti-óceán felől érkező szél korbácsolja folyamatosan a hullámokat, melyek egyfolytában ostromolják a parti sziklákat. A skót partokat a kéregmozgások, a jégkorszak és a tenger az idők során csipkézett szigetvilággá szabdalta. Négy fő csoportja: a skót partok előtt fekszenek a Belső-Hebridák, tőlük északnyugatra a Minch-csatorna által elválasztva a Külső-Hebridák. Skócia északi partjainál az Orkney-szigetek (összesen 67 sziget együttese) küzdenek az örökké ostromló hullámokkal, még északabbra pedig a Shetland-szigetek (ez összesen 100 szigetet jelent) ködös, viharos szirtjei tartoznak Skóciához.

Történelmük dióhéjban

A skót nemzet kialakulásának történetét a hatodik és tizennegyedik század közötti időre teszik a kutatók, amikor is számos különböző népcsoport keveredett, létrehozva a pure scot, vagyis a tisztán skót nemzetet. Természetesen, mint ahogy színmagyarság sem létezik, így nem beszélhetünk kristálytiszta skót nemzetről sem. A korai skótok gaelic (másnéven gael) nyelvet beszélő emberek voltak, akik áthajózva Írországból megszállták a nyugati partszakaszokat. Az eredeti lakosokat akkoriban pict-eknek hívták, mivel nyelvezetük képi, képszerű, azaz „pictorial” volt. Ez a népcsoport idővel teljesen eltűnt a történelemből, szabályosan nyomuk veszett. Mindez annak tudható be, hogy a különböző népcsoportok idővel keveredni kezdtek, keresztházasságok jöttek létre, amit a kolonizáció is elősegített. Ez idő alatt a skandináv viking harcosok megszállták a messzi északi területeket, a nyugati partokat és a part menti szigeteket. Gondolom, belátták, hogy a világ egyik legszebb vidékére csöppentek, ezért nem is vesződtek sokat a további kalandozással, szépen letelepedtek az elfoglalt régiókban. Ezalatt délen, a strathclyde-i briton elnevezésű népcsoport (egy wales-i származású nemzet) és a korai szászok szintén szépen letáboroztak. Az első, igen kezdetleges tengerentúli kereskedelem beindulásával, és hódító Vilmos 1066-os angliai inváziójának köszönhetően, normann származású szerencsevadászok jelentek meg Skóciában. A keveredés genetikailag is nyomon követhető. A mai skótok közt több típus különböztethető meg. Így például a koromfekete hajú, kék szemű gael-ek, azaz a felvidéki skótok. De ott vannak a hosszú lábú, vörös hajú vikingek, a félrevezetően törékeny szászok, a gótikus arcvonású normannok és a szívós, zömök kis kelták. A nemzeti életérzés a színes összetételtől függetlenül erős, még a későbbi időkben, nagy tömegben érkező bevándorlók is beolvadtak a mai skótok közé. Apró adalék, hogy a feljegyzések szerint korábban a népesség alig érte el a százezret, ma meg mondanom sem kell, hogy több millióan élnek Skóciában.
Robert Bruce skót király idejében, még jobban fellángolt a nemzeti összetartozás. Ez gondolom a filmből és William Wallace történetéből kiderül. Bruce, aki magát a normannok leszármazottjának tekintette, vér szerinti rokona volt az angol királynak. Hosszú huzavona után gondolkodás nélkül nekiment az elnyomó, gonosz angol birodalomnak, és visszaverte az inváziót 1314-ben. A korábban is meglévő, törzsi csoportokon, vagyis a klánokon alapuló nemzet ekkor kovácsolódott igazán erős egységes néppé. Az egységben azonban nagyon sokan pontosan tudták, hogy kivel és miért harcolnak. A szabadságért? Nem igazán. Fontosabb volt tartozni valahová, tartozni valakikhez, érezni az egymással való törődést és azt, hogy ők maguk birtokolnak valamit, ami jelen esetben a föld volt. Hozzá kell tenni azt is, hogy minden szenvedés és harag ellenére a brit birodalomból a skótok húzták a legtöbb hasznot. Elég csak a gazdagodó kereskedőkre, kalandorokra és a karolinai, virginiai és new englandi gyarmatosítókra gondolni. Az már vitathatóbb, hogy ezzel szemben a késői tizennyolcadik és tizenkilencedik században miért kezdődött meg egy igen határozott populáció-leépítés a skót felföldeken, amely később nagy hatással volt az új világra. Azonban erre is van válasz. Az 1745-ös, sikeres jakobita fellendülés miatt az ősi kisgazdálkodás a skót felföldeken nem volt már kifizetődő, s így piacképes sem, de annál veszélyesebb volt az ottaniak harci kedve miatt. Az egyre szegényedő felföldiek ugyanis nehezen tudtak uralkodni heves vérmérsékletükön, ami időzített bombaként ketyegett akkoriban. Éppen ezért a felföldieket kitelepítették lakóhelyükről, és máshová költöztették, sokan közülük pedig emigráltak.

Kik is a skótok?

A skót nép – sok rosszindulatú hiedelemmel ellentétben – nem mogorva és nem indokolatlanul heves patrióta, azt azonban kár tagadni, hogy rajonganak hazájukért, amit meg tudok érteni. Azt még nem sikerült kiderítenem, hogy pusztán a turizmus sikeressége érdekében kedvesek minden külföldivel, vagy valóban ilyen közvetlenek, de én nem tapasztaltam egyetlen alkalommal sem, a viccekben szereplő skót mentalitást.
A legtöbb embernek a skótokról ugyanis elsőként a Kilt, azaz a skót szoknya, illetve a zsugori skótokról szóló viccek ugranak be. A skótok fösvénységét a mai statisztikák nem támasztják alá, hiszen Nagy Britannián belül egy főre számítva a skótok adakoznak a legtöbbet, de természetesen, mint minden nemzetkarakterisztikának, ennek is van alapja.
A skótok hosszú évszázadokon át Európa legszegényebb népei közé tartoztak, akik ráadásul állandó függetlenségi harcokban álltak az elnyomó angolokkal szemben. A szegénység sok generációt megtanított a takarékosságra. A puritán, pazarlástól mentes életvitelt erősítette a 16. századtól terjedő kálvinizmus is. A skótok fösvénysége azonban a feljegyzésekben először csak a 18. század közepén kerül elő. Ez idő tájt egyre több felemelkedni vágyó skót indul Londonba, ahol az angolok nem kis bosszúságára sok skót tudós, művész, kereskedő, vállalkozó komoly sikereket ért el. Ezt már nem lehetett szó nélkül hagyni: az angolok munkáját elvevő skótok ellen egyes politikai mozgalmak rágalmazási hadjáratba kezdtek, és a skótokat gyakran vádolták meg korrupcióval és kapzsisággal. Az irigységet táplálta az a tény is, hogy a kor leggazdagabb üzletemberei szintén skótok, mégpedig glasgow-i dohánykereskedők voltak.
A skót név egyébként a rómaiaktól származik, akik „scotti”-nak hívták őket, és mivel nem tudni, hogy a korai ősök magukat hogyan nevezték, ez maradt fenn a történelem sodrában. Scotland (Skócia) nem jelent mást, mint a scot-ok földje. A scot-ok voltak pedig azok, akik az ötödik század környékén végül települést alkottak a mostani brit-szigetek északi régióiban. A feljegyzések szerint a skótok eleinte nem skótul, hanem írül beszéltek. A skót nyelvet, mint az indoeurópai nyelvcsoport tagját, csak később jegyezték fel.

Alapadatok

Terület: 78 772 km2 (30 414 négyzetmérföld)
Népesség: 5,2 millió fő
Főváros: Edinburgh (népesség: 420 000)
Népcsoportok: kelták, angolszászok
Nyelv: angol, gael
Vallás: Presbiteriánus Skót Egyház, más presbiteriánus egyházak, anglikánok, katolikusok
Kormányzat: parlamentáris demokrácia
Államfő: II. Erzsébet


Zászló: Skóciának két hivatalos zászlaja van, az egyik a kék alapon fehér kereszt, illetve a sárga alapon piros oroszlán. Előbbit Saltire-nek, utóbbit pedig Lion Rampant-nek nevezik. A Saltire Európa legrégibb zászlaja, Skóciában is inkább ezt használják nemzeti identitásuk megkülönböztetésére. A legenda szerint Szent Andrást, a skótok védőszentjét egy, a zászlón látható keresztre feszítették, ezért is nevezik a Saltire-t más néven St. Andrew’s Cross-nak, vagyis Szent András keresztjének. A kék alapon fehér lobogó egyébként megtalálható a brit zászlóban, a Union Jack-ben is. A Lion Rampant, amely egyébként hátsó lábain álló oroszlánt jelent, a királyság zászlaja volt. Mindkettő használatos.

Bevezető helyett

Ha azt mondjuk valakire, vagy valamire, hogy a "szívem csücske" kicsit megmosolyogjuk ezt az aranyos szótársítást, pedig nagyon is találó a kifejezés arra, amit egészen közel érzünk a szívünkhöz. Színtiszta érzelem, ami csillapíthatatlanul érdeklődővé tesz bennünket iránta.

Én így vagyok Skóciával. Már nem emlékszem, mikor éreztem először indíttatást arra, hogy - a könyvek, majd az internet segítségével - felfedezzem magamnak, de a mai napig érdekel a történelme, kultúrája, zenéje és természeti adottságai. Minden álmom, vágyam az volt, hogy egyszer személyesen, közvetlen közelről is lássam. Érdekes megtapasztalás volt... mintha haza érkeztem volna. Nem tudom, hogy valóban létezik-e lélekvándorlás, de ha igen, akkor biztosan éltem már ezen a földrészen. Valami mély megnyugvás és boldogság kerített hatalmába. Elmesélni nem lehet, ezt érezni kell. Azóta már több száz fotó és cikk pihen a gépem memóriájában Skóciáról. Úgy éreztem, itt az idő, hogy megosszam Veletek, kiegészítve egy-két érdekességgel erről a csodálatos vidékről.