Mivel is kezdhetném stílusosabban a Skót várak és kastélyok bemutatását, ha nem az Eilean Donan-nal, mely Fort William és Inverness között, az A 87-es út mellett található. A kastély tetejéről három tó, azaz loch is látható: a Loch Long, a Loch Duich és a Loch Alsh. A kastélyt még II. Sándor uralkodása alatt (1214–1250) építették. Az Eilean Donan nevet arról a picinyke szigetről kapta, amelyre felépítették. Az épület ugyanis egy kis kitüremkedésen nyugszik, ahova egy hangulatos híd vezet át. Az Eilean Donan pedig nem jelent mást, mint „Island of Donan”, azaz Donan szigete. A hetedik század elején Szent Donan lakott ezen a szigeten. Miután a largsi csatában sikerült győzedelmeskedni a norvég Haco király felett, II. Sándor a kastélyt Colin Fitzgeraldnak ajándékozta hálája jeléül. Arról is szólnak legendák, hogy még megkoronázása előtt, a 14. században Robert the Bruce is menedékre talált itt. A feljegyzések szerint John MacKenzie bújtatta a későbbi királyt a csodaszép kastély falai mögött. 1509-ben a MacRae klán lett az Eilean Donan felügyelője, ennek következményeképpen mind a mai napig büszkén vállalják, hogy a kastély az ő otthonuk.
Ebben az időszakban számos konfliktus robbant ki, beleértve a rablóportyákat és a klánok közti csatározásokat is. Az Eilean Donan egyik legendája szerint, amikor a MacDonald klán megpróbálta meghódítani a kastélyt, elég volt egyetlen nyíl, hogy eldöntsék a csatát. A krónikák szerint az épületet védő Duncan MacRae klánvezér egyetlen, jól irányzott nyílvesszővel leterítette a MacDonaldok élén habzó szájjal nekilendülő vezért. 1719. tavaszán két spanyol felségjelű hajó kötött ki Kintail partjainál. Az egyik feljegyzés szerint háromszáz fős csapat szállt partra Tullibardine márkijának vezetésével. E verzió szerint a csapatok tábort vertek az Eilean Donan-nál, majd csatlakoztak a Rob Roy MacGregor féle sereghez. Egy másik feljegyzés alapján pusztán negyvennyolc harcos és két vezér táborozott le a kastélynál. Ezután királyi hajók érkeztek és ágyúzni kezdték az építményt. A krónikák szerint a támadás nem okozott nagy kárt a falakban, a spanyolok pedig megadták magukat, őket később Leith-ben börtönözték be. A kastélyt végül az angolok robbantották fel, miután a helyőrség megadta magát.
Az Eilean Donan majd kétszáz éven át romokban állt a kis szigeten, megsebezve, megsemmisítve. A kastélyt végül 1912 és 1932 között John MacRae-Gilstrap újíttatta fel, majd negyedmillió fontért. Ha valaki azt hiszi, hogy ő még sohasem látta a kastélyt, azt el kell bizonytalanítanom. Az Eilean Donan volt a MacLeod-ok háza a Hegylakó című filmben, de ez az épület szerepel a legtöbb képeslapon, útikönyv borítóján is, mint Skócia „arculata”.
Innen egy virtuális várlátogatásra indulhatsz! Megéri körülnézni a vár belsejében is.
A tradíció Skóciában fontos dolog, de a skótok nemcsak a múltjukkal foglalkoznak. A XXI. évszázadba lépő Skócia merész, ötletes alkotása a 2002-ben üzembe helyezett falkirki vízikerék. Az idegenforgalmi szempontból is nagy sikerű, látványos szerkezet az évszázados hagyományokhoz kapcsolódó megújulás példája. A modern gőzgép konstrukciója a skót James Watt nevéhez kapcsolódik. A szénbányákba betörő víz szivattyúzása, a textilüzemek fonó-szövő gépeinek hajtása mellett az ipari forradalom lényeges eleme volt a közlekedési infrastruktúra megteremtése. Grangemouth kikötője, valamint Glasgow üzemei között az 1777-ben megnyitott Forth and Clyde csatorna biztosított összeköttetést. Az 1822-ben átadott Union-csatorna pedig Edinburghben végződött. A sajátos domborzati viszonyok miatt a két vízi út között 34 méteres volt a szintkülönbség. A hajóforgalom ezért csak 11 zsilip alkalmazásával működhetett. A csatornarendszer közel két évszázadon át, 1963-ig Skócia iparának és kereskedelmének legfontosabb szállítási útja volt. 
A használaton kívüli csatornák reneszánszát a Millenium Link-projekt hozta el. Ennek részeként - a medrek kikotrása mellett - a korábbi zsiliprendszert váltotta fel a falkirki vízikerék, mely a modern Skócia egyik jelképe lett. A bravúros konstrukció: hatalmas, vízszintes tengely körül forgó, kétkarú emelő. Az óriási madárfejekre emlékeztető karok két, vízzel feltöltött gondolát tartanak. Utóbbiakba úsznak be a hajók az alsó és a felső csatornából. Archimedes törvénye alapján a két, azonos térfogatú gondolát azonos szintmagasságú vízzel feltöltve, a rendszer a gondolákban úszó hajókkal együtt is egyensúlyban van. Így az alsó és a felső zsilipet lezárva, a gigászi szerkezet 180°-os átfordításához mindössze 1,5 kW (!) teljesítmény szükséges. (Pedig egy-egy 25 méter hosszú gondola tömege, a benne lévő vízzel és a hajóval mintegy 300 tonna.) Az átfordítás úgy történik, hogy a gondolák és a bennük úszó hajók eredeti helyzetükkel párhuzamosan, vízszintes helyzetben maradnak. Vagyis a víz nem ömlik ki, a hajók és utasaik pedig nem potyognak le az átfordulás közben. A zsiliptáblák ki-bezárása, a megfelelő vízszintmagasság beszabályozása és az átfordítás mindössze 15 percet vesz igénybe. Az emberi leleményesség nem ismer határokat.
Skóciai kirándulásunk alkalmával egy igen érdekes dologra lettem figyelmes. Mint mindenki más, én is vásárolgattam szuveníreket. Egy ilyen alkalommal meglepődve láttam, hogy egy teljesen más kinézetű bankjegyet kapok vissza. A fiam, - aki akkor ott élt -, megnyugtatott, hogy nem hamisítvány, nyugodtan tegyem csak el. Mivel érdekelt, hogy mi is van e mögött, az internetet hívtam segítségül, és valahogy nem lepődtem már meg azon, hogy a skótok itt is megpróbálnak „kilógni” és identitásukat a bankjegyekben is megmutatják.
Ma nem létezik különálló skót font, de Skócia három legnagyobb zsíróbankja, a Royal Bank of Scotland, a Bank of Scotland és a Clydesdale Bank ad ki bankjegyeket belföldi használatra. Ezek időnként az Egyesült Királyság más részeiben is felbukkannak, leggyakrabban azonban csak Skóciában használatosak, és értékük megegyezik a font sterlingével. Az Egyesült Királyság területén kívül ezeket a bankjegyeket nem fogadják el. A skót bankok a bankjegykibocsátást csak 100%-os fedezettel tehetik, tehát a Bank of England bankjegyeiből a saját kibocsátásúval azonos mennyiséget kell tartalékolniuk, azaz nincs jegybankpénz-teremtési képességük.
Ezeknek a bankjegyeknek a kibocsátását az angol bankrendszer specialitása teszi lehetővé, mivel a bankjegykibocsátás az Egyesült Királyságban nem monopólium. 2007-ben az év bankjegye a Bank of Scotland által kibocsátott 50 fontos lett, amelyen a Falkirki Vízikerék látható.
A skót Felföldi marha (Kyloe) egy újabb jellemző "motívuma" ennek az országnak. Elsősorban hosszú szőrű bundája miatt híres, ez segít neki megbirkózni a hegyvidék kemény körülményeivel. Az ország Sarkkörhöz közeli részein él, ahol már hozzá szokott a nem éppen hétköznapi körülményekhez, a kemény terepekhez. Nagyon jól ért az élelem felkutatásához és türelmének, ügyességének köszönhetően gyakran láthatjuk a skót hegyvidék meredek, óriási lejtőin legelni. Főként fűféléket eszik, de az alacsonyan lévő fák és bokrok leveleit is szívesen fogyasztja, valamint nagyon kedveli a virágokat! Nagy testű, robusztus alkatú, egész testfelépítése a rideg-tartáshoz és a hosszú, olykor igen kemény telek átvészeléséhez idomult. A teleket képes emberi segítség nélkül is átvészelni. Alapvetően húshasznú fajta, viszonylag kevés tejet ad.
Eredeti színe fekete volt, mára az egyedek többsége vöröses-barnás színű szőrzetet visel. Jellegzetes bélyege a mindkét ivarnál jelenlevő hosszú, és majdnem teljesen szimmetrikus szarvak, melyek a bikáknál erősek és előreállók, a teheneknél hosszabbak és inkább felfelé állók. A skót felföldi marha ma az ökológiai gazdaságokban újra világkorát éri, mivel kevés gondozást igényel. Mára Skócián illetve az Egyesült Királyságon kívül számos országban tartják (többek között Skandináviában igen népszerű). Jól legeltethető nedves legelőkön. Sokszor a hasáig áll a vízben és úgy eszi a füvet.
Mivel mutatós állat és van benne valami őskori jelleg vadasparkokban és állatkertekben is tartják világszerte. Kyloe is nemzeti jelképnek tekintendő Skóciában.Egy Fort William melletti tanyán sikerült közvetlen közelről látni őket. Meglepődtünk, mert nagy termetükhöz képest szelídek voltak, és szívesen vették a simogatást, s ettől azonnal a kedvenceink lettek.
A skót nép étkezési szokásait és ételeik jellegzetes alapanyagait mindig meghatározta az ország földrajza. Skócia messze fent északon fekszik, éghajlata mostoha, termőföldje kevés. Az került az asztalra, amit a nép kemény munkával megtermelt. A jellegzetesen skót fogások közt rengeteg, egyszerűen elkészített hal- és húsételt találunk. A skót partoknál igen tiszta a tenger, de édes vizei is Európa legtisztábbjai közé tartoznak. Érdemes megkóstolni a homárt, az osztrigát, a lazacot és a pisztrángot. Skócia erdeiből kiváló vadhúsok kerülnek ki. Ami pedig világszerte elismertségnek örvend: az aberdeeni Angus-marhaszelet. Ez a húst kedvelő skótok egyik kedvenc csemegéje. Angolosan átsütve, esetleg valamilyen mártással, hasábburgonyával és vegyes zöldségkörettel fogyasztják. A skót szakácsok egyébként úgy tartják, hogy a jó hússzelet semmiképp nem lehet három centiméternél vékonyabb. A gabonafélék közül leginkább a zab termesztésének kedvez az ország éghajlata, fogyasztják is számtalan formában. A zabkása (porridge) a skót reggeli szerves része, a zablepény (oatcake) pedig kenyérpótló.A Haggis a legtipikusabb skót étel. Engem a hurka és disznósajt keverékére emlékeztetett. A skótok imádják, nemzeti identitásuk egyik jelképének tartják. A rossz nyelvek szerint viszont az angolokat szokták vele riogatni, akik állítólag borzadnak tőle. A hagyományos recept szerint feldarabolt birka- vagy borjúbelsőségből (aprított szív, tüdő, máj) készül, amelyet faggyúval, hagymával, zabliszttel és fűszerekkel kevernek, majd juhbélbe vagy birkabendőbe töltenek és megfőznek. Tűzforrón, fehérrépapürével és tört burgonyával szervírozzák.A haggis a skót henteseknél egész évben kapható. Az étel igazi szezonja azonban két jeles ünnepnaphoz kapcsolódik: Szilveszterhez és január 25-én a „Burn’s Night”hoz. E napon van Robert Burn születésnapja, Walter Scott mellett ő a skót irodalom legjelentősebb személyisége. Ő írt egy ódát a haggisról, melynek elszavalása a nap ünnepélyes ceremóniájának egyik fő eseménye: A haggist egy ezüstálcán viszik az ebédlőbe – az ételvivőt követi egy whiskyvivő, majd dudások következnek -, ott a vendéglátó, a haggist felszeli egy hosszú késsel, melyet a skótok tradicionálisan a térdharisnyájukban viselnek, s közben szavalja az ódát. Hozzá whiskyt isznak kis poharakból. Azért tudnak élni.
A Ben Nevis Skócia és egyben az egész brit szigetvilág legmagasabb pontja. Neve a kelta nyelvben „dühös, mérges” vagy „a mennyország hegye” jelentésekkel bír, és az eredeti kelta Beinn Nibheis angolosításából keletkezett. Érdekessége, hogy formája szerint a helyiek Tehénhegynek hívják. A hegy nyugati és déli oldala 1200 métert emelkedik ki mintegy 2 km-en keresztül a Glen Nevis völgyéből. Ez Nagy-Britannia leghosszabb és legmeredekebb hegyoldala, mely látványos és jellegzetes hegytömeggé teszi a dél felől szemlélők számára. A Ben Nevis nem nagyobb 1343 méternél, ehhez azonban hozzá kell számítani a skót felföld szeszélyes időjárását, és azt a tényt, hogyha meg szeretné mászni az ember, akkor valóban a tengerszintről kell indulnia. Fort William a hegy lábánál terül el, ahol két éve én is egy hetet tölthettem, onnan bejárva az országot. Gyönyörű, barátságos kis tengerparti városka, aminek érdekessége, hogy a tenger „benyúlik” a patkó alakban őt körülvevő hegyek közé.
Itt található a híres Ben Nevis whisky üzem, amit sikerült belülről is megtekintenem, és meg is kóstolnom az itt készült, hamisíthatatlan skótwhiskyt. A lepárlót még 1825-ben alapította Long John McDonald, aki büszke volt rá, hogy az ő whiskyje lett Viktória királynő kedvenc nedűje. A skótok szerint máshol is lehetne skótwhiskyt gyártani, ha meg lehetne oldani néhány skót hegyi-patak, némi felföldi tőzeg és tiszta skót levegő helyszínre szállítását, s ha minimum 3 évig és 1 napig tudnák érlelni azt. Persze ennek hiányában, csak ott, és csak az ottani hagyományok szerint készülhet finomra. Skóciában minden egyes lepárló üzem utánozhatatlan skótwhiskyt készít, mégis az egyes régiók ízvilága különbözik. Ennek oka, hogy az érlelés során kb. 2%-a elpárolog a hordóból, s helyére az adott klíma levegője kerül.
Nessie-t, azaz a loch ness-i szörnyet először még a vikingek észlelték, az első írásos feljegyzés pedig az Úr 565. esztendejéből származik, amikor is egy óriás vízi szörnyről írnak a krónikások. Ekkor még arról számolnak be a feljegyzések, hogy Nessie szétmarcangol egy embert, majd pedig hatalmas delfinugrásokkal eltűnik a vízben. Gyilkos támadásáról, azóta sem esett szó. Nessie minden jel szerint békés szörnnyé válhatott, bár meggyőző adat ma sem áll rendelkezésre. Nessie, úgy tűnik minden idők legkedveltebb szörnye lett. Hogy vajon mit rejt az ezer láb mély és huszonnégy mérföld hosszú Loch Ness, az titok. De nem is biztos, hogy akarjuk tudni. Sokkal izgalmasabb a titokzatosság, az ismeretlen utáni hajsza. Nessie pedig nagyon sokat ér Skóciának. Különösen így. Ezernyi újságcikk, több száz könyv jelent meg róla, volt mellék- és főszereplője számos mozifilmnek. Soha, egyetlen legendás szörny sem tudott ennyire azonosulni az adott országgal, mint Nessie Skóciával. Szinte emblémája, azonosítója lett a skót felföldnek.
Érdekes, hogy a skótok, mint „öreglányt” emlegetik leggyakrabban, pedig senki sem tudja, hogy ha volt, vagy van is odalent valami, akkor az a lény milyen nemű lehet. De nem is ez a lényeg. Több mint hetven évvel azután, hogy az első hitelesnek talált fényképfelvétel megjelent Nessie-ről, még mindig kutatják titkát, a világ különbözői tájairól pedig ezrével érkeznek a turisták csak azért, hátha nekik lesz szerencséjük. Mégis a tény, tény marad: az eddigi összes kutatás, végezzék azt kamerával, radarral vagy mini-tengeralattjáróval, mind azt az eredményt hozta, hogy valami van odalent, csak nem tudni micsoda. A legtöbb szemtanú vallomása mégis sok mindenben egyezik. Sokuk kígyó vagy gyík alakról beszél, hosszúkás nyakkal. Kutatók úgy vélik, hogy a leírások alapján egy őskori, angolnaszerű állatról lehet szó, egy különös fajta, esetleg mutáns ősgyíkról. A kérdés csak az, hogy miként jutott a tóba? Az egyik lehetséges verzió szerint a legutóbbi jégkorszak alkalmával került valahogyan erre a területre a szörny, amikor a vízfelület összeért. De ez sem teljesen megfelelő magyarázat mindenre. A Loch Ness hőmérséklete ugyanis meglehetősen alacsony. A leírásokból pedig arra lehet következtetni, hogy egy alapvetően hidegvérű állatról van szó, amely nem tud megélni ilyen fagyos vízben. A táplálkozása sem megoldott, hiszen ekkora testet nem lehet ellátni azzal a kevés hallal, ami a tóban él. Annak sincs nyoma, hogy esetleg plankton- vagy növényevő lenne. 
A legelső fényképes észlelések több mint hetven évvel ezelőtt készültek. Ha a lény már elpusztult, akkor hol a teteme? Sok-sok kérdés, és mind megválaszolatlan. De nem biztos, hogy szükséges ezekre mind választ kapnunk. Nessie így jó, ahogy van. A titokzatos öreglány így lesz örök életű, a Nessie-múzeum, és a tó pedig folyamatosan látogatott.
Romantikus mesék elbűvölő kis helyszíne a Belső-Hebridák szigetcsoport legnagyobbja, Skye szigete (angolul Isle of Skye; skótul An t-Eilean Sgitheanach). A középső kőkor óta lakott terület, története során állt viking fennhatóság alatt, majd a MacLeod és a MacDonald klánok birtokolták. A lakosság egyharmadának anyanyelve gael. Jelentős részük mezőgazdaságból, halászatból és whiskylepárlásból él, de fontos bevételi forrás a turizmus is.
Ez Nagy-Britannia egyik legszélsőségesebb, ám egyben legszebb vidéke. Félelmetes hegyei, erődjei és vallásos közösségei gyönyörű, elvarázsolt hellyé teszik. A kis sziget meredek hegyvonulataival, hirtelen a tengerbe ereszkedő szirtjeivel és mélyen a szárazföldbe nyúló öbleivel csodálatos természeti szépségekben bővelkedik.
Az egyetlen nagyobb város s egyben a sziget mini-fővárosa Portree, aranyos, színpompás házakkal díszített csodás kis kikötővel. A szárazföldtől csupán egy kőhajításnyira található szigetet autóval – kompon kívül - a Kyle of Lochalsht Kylekinnel összekötő hídon át lehet megközelíteni. Ezen a szigeten, - és útban Skye felé - is sok vár és kastély található, kitűnő, vagy éppen romos állapotban. Sokuk még ma is lakott, vagy helytörténeti kiállításoknak adnak otthont. Róluk később, részletesen is írok.
Skócia nyugati partjainál helyezkedik el a változatos látványt nyújtó több száz szigetből álló Hebridák. Két világ találkozása ez a hely: a buja, zöldellő Belső-Hebridák és a zord, sivár, erős szeleknek kitett Külső-Hebridák. A történelem során kelták, vikingek később angolok és skótok háborúztak a szigetekért, mára azonban alig néhánynak van lakója. A turisták számára azonban közkedvelt célponttá vált az egykoron csak geológusok, ornitológusok és hegymászók által látogatott vidék. A teljesség igénye nélkül, íme, néhány csodálatos látnivaló Skócia kétségtelenül legmegbabonázóbb vidékéről. 
A Külső-Hebridák legnagyobb szigete Lewis (Harris), itt található a szigetcsoport fővárosa a mindössze 8000 lélekszámú Stornoway. Ezen a szigeten találjuk a hárommilliárd éves sziklákból faragott, Callanish állóköveket. A köveket a sziget első lakói 5000 évvel ezelőtt állították. A kövek 13 méteres átmérőjű kőkört alkotnak, melyben a középső körben álló szikla 4,5 méter magasan emelkedik ki az őt körülvevő külső kört alkotó 3,5 méter magas kövekből. Hasonlóan Stonehengehez pontos funkciója nem ismert, de valószínűleg rituális központ lehetett. 
A Trotternish-félszigeten, a Szentélynek nevezett bazaltcsoport közepén magányos őrszemként emelkedik ki a 49 méter magas bazaltpillér, az Old Man of Storr, mely évszázadokon át segítette a hajók tájékozódását. E különös természeti képződményeket ősi vulkáni tevékenység hozta létre évmilliókkal ezelőtt. 
Szintén a Belső-Hebridákhoz tartozik Staffa szigete, ahol talán a szigetcsoport legérdekesebb geológia képződményét a Fingal-barlangot találjuk, ahova a turisták számára barlangnéző túrákat indítanak a közeli Mull szigetről. A tenger hullámzása által kivájt barlang egyedülállóságát az adja, hogy a barlangok szokásos karbonát kőzetével szemben bazaltorgonák építik fel, melyek egy 60 millió éves óriási vulkánkitörés eredményeként jöttek létre.
Az első írásos feljegyzés, amely dudát említ, még a Krisztus utáni kor első száz évéből származik. A legenda szerint már Néró császár is megpróbált játszani egy korabeli dudán, hogy milyen sikerrel, arról nincs hír.A dudák többféle változatban és formában is léteznek, a világ számos országában, így Skócián kívül Írországban, Oroszországban, Finnországban, Németországban, Franciaországban és spanyol honban is. Alapjaikban nem nagyon különböznek, mégis a különbség szakértő szemmel könnyen felismerhető. Kétségtelen, hogy a skóciai dudák a leghíresebbek, különösen úgy, hogy a Bagpipe mára Skócia egyik jelképévé vált. A legendák szerint az eredeti dudákat még a római légiók, a hódító hadjáratok idején vitték át a Brit-szigetekre, más feljegyzések szerint viszont sokkal inkább Írország volt a kiindulópont. Nem tudni, hogy melyik változat igaz, lehet akár mindkettő. Van olyan felvetés is, hogy a skótok maguk fejlesztették ki a bagpipe-okat, de ez természetesen a legvalószínűtlenebb. A legtöbb szakértő és kutató a római változatra szavaz. Azt azonban nem lehet elvitatni, hogy amikor Európa minden nagyobb monarchiájának udvarán dudák szóltak, az ősi skót szerkezet, a felföldi klánok által kifejlesztett great pipe lett világhíres. A skótok háborúban és békében is csak fújták, fújták, míg aztán ez lett végül nemzeti hangszerük. A skótdudák hangja kétségtelenül egybeforrt a háborús sikolyokkal, hiszen a skótok a dudák dallamaival hergelték fel magukat, abból nyertek bátorságot és lelkesítést. A dudák hangját hat mérföldről is lehetett már hallani, jó körülmények között akár tízről is.Érdekes, hogy manapság egyre inkább újra reneszánszát éli a hangszer, köszönhetően a populáris műfajoknak, melyek beépítették zenéikbe. Hevia: Busindre Reel
Mivel is kezdhetném stílusosabban a Skót várak és kastélyok bemutatását, ha nem az Eilean Donan-nal, mely Fort William és Inverness között, az A 87-es út mellett található. A kastély tetejéről három tó, azaz loch is látható: a Loch Long, a Loch Duich és a Loch Alsh. A kastélyt még II. Sándor uralkodása alatt (1214–1250) építették. Az Eilean Donan nevet arról a picinyke szigetről kapta, amelyre felépítették. Az épület ugyanis egy kis kitüremkedésen nyugszik, ahova egy hangulatos híd vezet át. Az Eilean Donan pedig nem jelent mást, mint „Island of Donan”, azaz Donan szigete. A hetedik század elején Szent Donan lakott ezen a szigeten. Miután a largsi csatában sikerült győzedelmeskedni a norvég Haco király felett, II. Sándor a kastélyt Colin Fitzgeraldnak ajándékozta hálája jeléül. Arról is szólnak legendák, hogy még megkoronázása előtt, a 14. században Robert the Bruce is menedékre talált itt. A feljegyzések szerint John MacKenzie bújtatta a későbbi királyt a csodaszép kastély falai mögött. 1509-ben a MacRae klán lett az Eilean Donan felügyelője, ennek következményeképpen mind a mai napig büszkén vállalják, hogy a kastély az ő otthonuk.
Ebben az időszakban számos konfliktus robbant ki, beleértve a rablóportyákat és a klánok közti csatározásokat is. Az Eilean Donan egyik legendája szerint, amikor a MacDonald klán megpróbálta meghódítani a kastélyt, elég volt egyetlen nyíl, hogy eldöntsék a csatát. A krónikák szerint az épületet védő Duncan MacRae klánvezér egyetlen, jól irányzott nyílvesszővel leterítette a MacDonaldok élén habzó szájjal nekilendülő vezért. 1719. tavaszán két spanyol felségjelű hajó kötött ki Kintail partjainál. Az egyik feljegyzés szerint háromszáz fős csapat szállt partra Tullibardine márkijának vezetésével. E verzió szerint a csapatok tábort vertek az Eilean Donan-nál, majd csatlakoztak a Rob Roy MacGregor féle sereghez. Egy másik feljegyzés alapján pusztán negyvennyolc harcos és két vezér táborozott le a kastélynál. Ezután királyi hajók érkeztek és ágyúzni kezdték az építményt. A krónikák szerint a támadás nem okozott nagy kárt a falakban, a spanyolok pedig megadták magukat, őket később Leith-ben börtönözték be. A kastélyt végül az angolok robbantották fel, miután a helyőrség megadta magát.
Az Eilean Donan majd kétszáz éven át romokban állt a kis szigeten, megsebezve, megsemmisítve. A kastélyt végül 1912 és 1932 között John MacRae-Gilstrap újíttatta fel, majd negyedmillió fontért. Ha valaki azt hiszi, hogy ő még sohasem látta a kastélyt, azt el kell bizonytalanítanom. Az Eilean Donan volt a MacLeod-ok háza a Hegylakó című filmben, de ez az épület szerepel a legtöbb képeslapon, útikönyv borítóján is, mint Skócia „arculata”.
